ha az elején kezdem, akkor most az jön, hogy juci hazament. aztán visszajött. mert ő csak így repked. már amikor repked. de idefelé nem volt egyedül, meglepetésekkel felpakolva érkezett. sokféle dolog lapult a táskában, leginkább mindenféle elemózsia, ami ezen a zord vidéken kevésbé megtalálható, mint arra mi felénk. pl tóalmási csípőskolbász, száraz vastagkolbász, túrórudi, a pöttyösből. úgyhogy azóta öröm és boldogság ami honol szerény hajlékunkban. aztán személyreszólóan kipakolt nekem két kisebb göböt. ahogy én láttam két ruhagombolyag volt, de sejtette, hogy belül nem ruha. kibontom hát az egyiket, hogy szépen sorrendben legyen, hiszen mindennek sorrendje van, és nem jó ezt felborítani. és mi volt? kacsazsír! hoppá zsír! kibontom hát várakozással teli a másik kis göböt is, és lám, libazsír! zsírzsír! gyorsan be is tömtünk zsíroskenyérből.
aztán jött juci apája, és ő is hozott néhány holmit. és tele lett a hűtő.
mi meg tettük a dolgunkat, ahogy kell, mert azt kell.
közben indult egy új kurzus. environmental design. nem tudom lefordítani. a tanárnő az első órán kedvesen bemutatkozott, mindenkinek kezet nyújtott (öten vagyunk a csoportban), nekem utoljára, lévén egyetlen fiú, és legmesszebb helyezkedvén el az ajtótól, és egy ilyet még odabökött a bemutatkozása után, ami angolul zajlott, hogy: de ugye tudod, hogy magyar vagyok?! én meg mint egy sárgarépa, úgy legyökereztem. és szégyenlősen hozzátettem: most már igen. bizisten nem gondoltam volna.
ma nem szállt meg eléggé az ihlet, nem tudok keretet adni az írománynak. igazán sajnálom, de ez most ilyen kurta lett.
