minden AMI estonia

nem akarom nagyon búcsúzkodó hangulatúra venni a dolgot, de belső késztetésem mégis azt sugallja, bizony valami véget ért. Egyszer mindennek vége lesz. most ezt a blogot fejezem be. 

ez a lezárás egy amolyan megkésett befejezése egy hibátlan kalandnak. illetve teljesen mégsem hibátlan, az egyetlen hibája, hogy vége lett. ha jobban meggondolom, attól lett kaland, hogy vége lett. 

eszembe jutott exupéry. nagyon régen olvastam a regényt. nem is nagyon emlékszem. alig dereng valami belőle. hala bele tudnék olvasni, biztosan eszembe jutna.

szeretném most látni az etnát. így éjszaka. biztosan gyönyörű.

ma elhagytam tallinnt.

jelenidőben írom a múltat. azonnal nem tehettem meg, de ez mégis egy tudósítás féle. kicsit egészében talán a kandírozott mandarin-zselészínű áramvonalra hasonlít. vagy a képzelt riport egy amerikai popfesztiválról-ra. talán ez volt a belső szándékom, ahogy próbáltam elmondani neked, de nem tudom pontosan. csak úgy jött.

ügyesen helyezkedtem a gép szárnya mögött sikerült helyet foglalnom, természetesen az ablak mellett. de ne rohanjunk előre, egy picikét visszatekerem a filmet, pár órával korábbra.

reggel korán felkeltem még sok teendőm volt: össze kellett pakolnom, némi takarítás, kijelentkezések, pár ajándék, elköszönések, tudod, hogy megy ez. aztán gyorsan bejártam, amit akartam, de persze nem teljesen, hiszen arra sosincs idő ilyenkor. rossz, hogy az ember mindig mindent utolsó utáni pillanatra halogat, hogy majd, majd, aztán meg a fele elmarad. a rimiben felszedtem vagy 10 kilót, aztán hazafelé 5öt le is adtam. sok kedves emberrel találkoztam, el akartam köszöni tőlük. nagyrészt sikerült, mostmár csak pakolni kellett. gyorsan gyorsan, kettő óra van, négykor nyit a check-in, ki kéne érni. összehalmoztam a holmikat, a táska elé, szép kis gyűjtemény. ezt mind bele kellene zsúfolni? hát pali, ez cinkes lesz… aztán itt vannak még az ajándék szeszek, a csokik, meg azok a kiegészítők, amiket nem szeretnék itthagyni. aztán mint utóbb kiderült néhány mégis ottmaradt, így juci volt olyan kedves és hazaküldte/hozta. ja és persze mindezt úgy kellett, hogy 20kg-on belül legyen. végülis a szobamérleg alapján valamivel több, mint 20, de lehet, hogy 21nél is több lett. oké. végre benn van minden. (vagyis nem minden, de ezt még nem tudom.) bepakoltam John Lennon-t is, és menetkészek voltunk. sietnem kellett, mert már négy óra elmúlt. közben pedig kinn megeredt a hó, és bitang módon süvített a szél. 1621kor indul a busz a kikötőből, de az ennyi cuccal rendes időben is 10 perc séta. nyomás, nyomás! elköszöntem jucitól, ő a suliba rohant, én meg hát ugye hazafelé. küzdöttem a széllel, de közben vigyorogtam. mindig vigyorgok a nagy szélben. olyan furcsa jó érzés fog el, mintha a lételemem lenne, mintha mindig arra várnék, hogy fújjon a szél. odaértem a megállóba. jön a busz, felszállok, és jelképesen elhasználom az utolsó tallinni tömegközlekedési vonaljegyemet. igazi szertartásként éltem volna meg, ha a járművezető nem tapos a gázba, és én nem gurulok a busz végéig mind a 30 kiló plusz súllyal. elég idiótának éreztem magam, hogy egy jegyet nem tudok két táskával lekezelni, pedig ez még Aet néninek is menne aki a piacról hat szatyorral száll fel a villamosra. végül aztán megkapja a pecsétet a tíz koronás papírdarab, és már legálisan utazom. a vihar olyan jótékony hatással volt a tallinni közlekedésre, hogy több mint húsz percig tartott a normális esetben tíz perces út. azt hittem le fogom késni a check-in-t.

végre megérkeztem a reptérre, és keresem a táblán hova kell mennem, de sehol se látszik a járat. most mi lesz? egy kissé leesett a vérnyomásom, ami egyébként sem szokta a plafont verni, és ott álltam a terminál 25 fokos melegében az atommeleg kabátomban, 30 kilóval megpakolva, vagyis 3,27 század másodperc alatt leizzadtam, mintha egy maratonon lennék túl. ez további gyengítő hatást gyakorolt a már említett mélyrepülésből zuhanásba váltó vérnyomásomra. na, ne essünk szét, keress egy széket! megvan. cucc le, puff. vissza a táblához, hátha elnéztem valamit. kinn hóvihar, belül törlik a járatokat. szuper. hogy megyek haza? nem kötöttem járatbiztosítást, ha törlik a járatot ugrott a zsé, és ha most kell megvenni holnapra a jegyet, az nem hatezer lesz. jaigen különben london felé megyek, mert képzeld arrafelé csak egy átszállás, és bármily hihetetlen, olcsóbb is. szal plusz 2000 km, az mínusz tizenötezer forint. jó, mi? látom, hogy most sincs sehol a gép. basszus, pedig már 1643, majdnem egy órája nyitott a check-in, de hoppá, check-in sincs! mi?! mi van gyerekek?! nézegtek, fel alá mászkálok, idegességemben a körmöm is lerágnám, de olyat nem teszek. ja és persze sorban törlik a járatokat… hajajj. johnny elő, csatlakozás a netre, nézem a vihar műholdképét. egyre csak jön. ez nem jó… akkor irány a reptér honlapja, meg a skype. hűha, szakértővel kell beszélnem… nem túl bíztató amit mond. skype bezár, reptér honlap kétségbeejtő. a gépem még mindig sehol. se check-in, se semmi. előveszem a jegyet, amit otthon kell kinyomtatni, és nézem az indulási időt, meg a check-in időt, és ember, ekkor látom, hogy két órával korábbra datáltam a dolgot… csak nyolc harminckor indul a gép, és hattól van check-in. jéééjjj. húdemegkönnyebbültem! na jólvan, vissza a táblához, megtaláltam a gépet, mostmár minden rendben. egy frászt! még mindig tombol a vihar, és egyre jobban. várok.

várok.

közben törölnek még két járatot.

várok.

még négyet.

jajajj…

még mindig várok.

egyszercsak megnyílik a check-in! hoppá! gyorsan, gyorsan! becsekkolok, aztán átmegyek a biztonsági ellenőrzésen, már benn vagyok az indulási oldalon. dejó egy lépéssel közelebb. azonban még mindig nem vagyok biztos abban, hogy fel fogunk szállni. várok, sétálok, olvasok, várok. aztán szól a hangos, hogy menjünk a kapuhoz. juhéé! még egy fokozat! aztán ott várok a sorban. várok. végre jön a személyzet, szöszmötölnek, már 2050van. tehát késünk. biztos nem kicsit. de úgy tűnik minden előjel ellenére, hogy hamarosan a gépen lehetünk, és talán fel is szállhatunk. aztán nyitják a kaput, és irány a gép! még meg kell küzdeni egy folyosóval, és még egy ellenőrzéssel a fedélzeten, aztán csak a helyválasztás okozza a legnagyobb dilemmát. és akkor most jön az a rész, hogy milyen ügyesen helyezkedtem a gép szárnya mögé, az ablak mellé.

majdnem egy órát ott ücsörögtünk, mire a kapitány hozzánk szólt, hogy hamarosan indulunk. juhééé ismét! szokásos bemutató a mentőmellényekről, a menekülés útvonalakról, és minden egyéb hasznos infó. vagy kevésbé hasznos. ha lesz valami balhé, úgyse tudja senki hogy mihez kapjon majd.

aztán hirtelen egy kisebb rántást érzek balról, majd egyet jobbról. elindultak a turbinák! közben egy derék figura a szárnyakat mosta gondolom fagyállós oldattal, hogy a fékszárnyak, meg a lapátok rendesen működhessenek. hozzáteszem kb 50-70kmperórás szellőcske, szakadó hó, és nagyjából mínusz hét fok jellemezte a külső környezetet. a kis kerek ablakból alaposan végignéztem a munkás rutinos mozdulatait, és vagy a szél hatására, vagy pedig kiszúrta, és megunta, hogy nézem, de tiszta erőből beterítette az ablakomat a habos lével. az meg egyből ráfagyott ugye, úgyhogy innentől nem sokat nézegettem…

aztán kitolnak minket, és elindulunk előre! hát nem hittem volna, hogy ez ma még bekövetkezik…

első alkalommal nem tudtam volna megmondani, hogy mikor volt az a pillanat, amikor elhagytuk a talajt, de most gondosan figyeltem, hogy mi zajlik. közben az ablakom váratlanul megtisztult. ahogy gyorsultunk a szárnyak úgy görbültek felfelé, és egyszer csak érezhetően megszüntettük a fizikai kontaktust az aszfalttal, mert a gép az előbb felsorolt környezeti tényezők, különösen a szél hatására egy kis billegést hajtott végre, természetesen a pilóták korrigálásának köszönhetően. érdekes volt, nem mondom. még nagyjából tíz percig repültünk viharban, felhőben, aztán kiértünk belőle, és londonig tiszta égen siklottunk hangtalanul. na ez nem igaz, de jól hangzik. olyan zajt csaptunk, hogy csodálkoztam, hogy odalent a fénypókhálókba ragadt apró emberkék biztonságban tudták szendergő gyermekeiket.

 negyedik kötet

„egy szép nap becsukom, magam mögött az ajtót” énekli gyula bácsi, bill kapitány, a táltos. szót is fogadtam. meguntam, hogy otthon rajzolok, odakint csodás hóesés, félméterhó, bár nagyon felhős ég. nem olyan felhős, mint ahogy mi megszoktuk, ez egyforma szürke felhő mindenirányba végtelen, és búskomornak hat. ugyanakkor talán ez ad némi kis reménykedést is: tudjuk, hogy jön majd egy tavasz, csak meg kell várni a megfelelő napot, amikor csillagunk fénye újra eléri a tallinni embereket, házakat, utcákat, villamosokat, a linnahall-t, a várat, vagy csak a tengerparti kavicsokat, amelyeket kitudja honnan sodort erre a víz, az őserő, ugyanúgy, ahogy bennünket, külföldi diákokat is. részei lettünk egy körforgásnak, egy zsigerből érzett, mindig vágyott, és az univerzumból áradó folyamatnak, amiből annyi részt veszünk ki amennyit fel tudunk fogni. ha még sokat ülök itt, akkor csökken az általam befogható rész. ezért nem is fecséreltem az időt, reggel korán felkeltem, ahogy előző este elterveztem, és gondoltam reggelizek. ezért reggeliztem. közben kitaláltam, hogy lehet, hogy meg kellene nézni, hogy mikor is megy a busz vijandiba, mert ez volt a célom. az úticélom legalábbis. felcsaptam hát az internetet, és láttam, hogy alig fél órám van. hoppá. na gyorsan bepakoltam, aztán menés. mentem is, egészen a villamosmegállóig, ugyanis ha el akartam érni a buszt, akkor célszerűbb volt így közelítenem a buszpályaudvarhoz. persze hogy reggeli dugó. alig haladunk. igaz pesthez képest szavam nem lehet. de itt csak 200 ezren vannak. aztán nem messze a pályaudvari megállótól jó sokat vártunk, de csukott ajtóval, és sajnos még azt se tudtam mondani a járművezető hölgynek, hogy engedjen le. mert errefelé ritka a tömegközlekedési eszközön a férfi sofőr. végre leért a cipőm a járda aszfaltjára megint, de persze mire a gyalogos átkelőhöz érek, pirosra vált. szuper. nem megyek át, mert nem szoktam. vannak szabályok, amiket be kell tartani. mások azért vannak, hogy megszegjük őket, de a közlekedési szabályok áthágásával, nem csak magamat veszélyeztetem. és az sehogysem jó játék. így megvártam, amíg ragyog zöld nem lett a kisember szemben, és már futottam is. de minek. egy perccel ugyanis lekéstem. szinte biztos volt. ilyen volt a reggel hangulata, aurája, vagy mije. nahát akkor, nehogymár vissza kelljen menni haza, mikor megy a következő? 11kor. remek. most épp fél kilenc, akkor az két és fél óra. az út két óra, mire odaérek, délután egy és marad még egy órám, mielőtt elkezd sötétedni. nagyon jó. mostmilesz...

második fejezet.

akkor menjünk máshova. hol egy térkép. dehogyis. hol egy menetrend. a következő busz 10 perc múlva indul, tartuba. nem is rossz. az egyetemváros. irány a pénztár, aztán nyomás. merthogy itt lent kell jegyet venni a pénztárban. a vezető csak megnézi. a busz már tele volt, pedig csak két perce állt be. sebaj. leültem, nekiálltam nézegetni az egyik könyvet, amit még otthon dobtam bele a táskámba. egyenletesen, megállíthatatlanul haladtunk dél felé, mint egy felmentő sereg, büszkén, de nem sejtve, hogy mi vár ránk a fronton. el is aludtam egy fél órára. mikor felébredtem, már közel volt a szürke felhő széle, a nap besütött alá. téli naplemente hangulata lett az egész tájnak, pedig alig volt délelőtt tíz óra.

mostantól nagyon figyeltem, néztem a fákat, az erdőket, az utat, a villanyvezetékeket, a mezőt, a cserjéket, az őzeket, a felhőt, és a csillogó napot. egyszer csak, mintha elvágták volna, kiértünk a felhő alól, és minden világos lett, felhő csak mögöttünk, és felettünk a gyönyörű, tiszta kék ég. ez varázslat. még nem értük el a célállomást, még elhaladtunk sok ház mellett is. első ránézésre egyedüli, magányos házaknak tűntek, de ezek valójában falvak részei. olyan farmszerű. de kisebb területtel, benn az erdőben, vagy kinn a mezőn. roppant romantikus, ugyanakkor ha azt mondanám, hogy: „átugrom a szomszédba, mindjárt jövök.” mondjuk ebéd után két órával, vacsoráig nem érnék haza. a nyilas vacsi meg nem olyan jó.

ötödik rész.

tartu aranyos.

nem túl nagy, van szép hídja,

meg vásárcsarnoka,

meg folyója. akad lakótelepe, meg színháza, és van neki még egyetemi könyvtára is.

aztán egy kedves lépcső lefelé.

de hova is? ja hogy ide…

az mindjárt más. és most? innen merre nézzek?

akkor fel a lépcsőn.

aztán le a lépcsőn.

és három lépcső elteltével máris a főtéren vagyok,

ahol gyerekek jólláthatósági mellényben önfeledten mulatnak a három méter magas hókupacban/on.

harmadik út.

majdnem lekéstem haza a buszt. fél három. erősen sötétedik. úton. tallinnba. a megérkezés jó volt, bár az út nagy részét a tartui részegség miatt átaludtam, de legalább lennék fitt. majd egyszer. hazasétálok, és kész. erről a napról többet nem érdemes. vagy várjunk, dehogynem! este megyünk alessandrohoz vacsizni. végülis csak a szomszédban voltam, és haza értem vacsorára. igaz, hogy reggeli után indultam… így kicsit könnyebb.

első vers

alessandro kitett magáért. klassz vacsit hozott össze. lucia segített neki, nagyon kedves az a lány. meg a barátja is. nagyon jóba lettünk. aztán elmentünk a noku klubba. már olyan megszokásból. ilyen laza csávók lettünk, hogy a legelitebb, legeldugottabb, titkos, beléptetőkártyás helyre járkálunk, amolyan szórakozás féleségből, csakhogy felvágjunk az itteni, és az otthoni ismerősöknek. csaptunk egy jó estét, és hazamentünk. mert aludni kell.

lehetne lánynév is, és talán az is, de ez most egy kisváros. tallinntól nyugatra nagyjából ötvenke kilóméterkére helyezkedik el. egész jó kis hely. de persze ezt azelőtt nem tudtam, csak mikor odaértem. hogy hogy kerültem oda? na az a jó az egészben.

reggel felkeltem, mint mindig, de aztán másképp gondoltam: jött egy gondolat, hogy menjünk valamerre. bepakoltam pár cuccot, aztán kibattyogtam az öt percre lévő vasútállomásra, és már ismervén a helyi rendszert ("mindenki üt mindenkit ez a pécsi rendszer") megnéztem a vágányokat, a kiírásokon indulási idők, célállomások. mind ismeretlen. nézek a telefonomra az pontos időt számolgatva, mert mindig előrébb jár az órám, mint amennyi valójában van. és feleszmélek, hogy az egyik alig két perc múlva fogja elhagyni a peron környékét, így további gondolkodás nélkül megcélzom, és felpattanok az utolsó ajtón. első rész teljesítve. de hova is megyünk? épp jön szembe a kalauz hölgy, akitől a jegyeket venni kell, és kérdezi, hogy mit szeretnék (jegyet). aztán én meg mivel még ne tudom, hogy merrefelé is tartunk éppen, ezért rögvest kérdéssel válaszolok a kérdésére: hova megy a vonat? nézett, majd ismét megkérdezte, hogy mit parancsolok, láthatóan nem értette a szituációt, hogy én nem tudom hova megy a vonat, amin rajta vagyok. aztán erősködött, hogy mondjak állomás nevet, de én nem tudtam ugye egyet sem, aztán helyiség neveket kezdett sorolni, én meg mondtam neki, hogy a tizenegyedik megállóig adjon jegyet. gondoltam csak van ott valami, bármi legyen is az. na itt szegény teljesen elvesztette a fonalat, ami addig se nagyon volt meg, de igyekezett, és ezután már csak tátott szájjal állt, értetlenül, mert egy bolondot nézett, aki nem ugyanazt a nyelvet beszélte mint ő. nem észt-angol problémánk volt, hiszen folyékonyan beszélnek a kalauzok angolul, hanem a helyzetet nem tudta értelmezni. nem is hibáztatom, én voltam a fafej turista, aki nem tudja mit akar. vagyis én tudtam mit akarok: egy jegyet a tizenegyedik megállóig. de azt nehéz elmagyarázni szegény munkavégzőknek, hogy é kitaláltam poénból ezt csak úgy a hasamra csapva. végülis ő volt az okos, mert odavezetett a vonaltáblához, mint amilyen a metrókon is van, és ott újra megkérdezte, hogy meddig kérek jegyet. én ott szépen leszámoltam a tizenegyet, és meg is kaptam keila nevét. innentől már csak arra kellett figyelnem, hogy az angyalhangon csengő bemondó hang mikor ejti ki a hely nevét.

sikeresen leszálltam keila állomáson, párszáz méterrel korábban áthaladtunk egy hídon, ami alatt egy patak folydogált! egy patak! véégre! ez az első rendes folyóvíz amit látok itt ezen a sokmindentől távoli helyen! úgyhogy úgy érzetem, pont oda jöttem, ahova akartam. a felsőbb hatalom vezeti a gondolataimat, semmi kétség. érdemes néha hallgatni rá, hátha okosabb, mint én...

elindultam visszafelé a patak irányába, közben templom volt, meg temető körülötte. ami érdekes, mert az észtek nem nagyon vallásosak. látszik is, mert a hó nagyon belepte, a szél nagyon befújta, és senki sem vágott utat. a templom nagyjából a 14-15dik században épült, vagyis az elődje, mert a mai az kb 19sz-i, nem hiszem, hogy sokkal korábbi. 

aztán át a patakhoz. és el mellette, át a híd alatt, meg minden.

aztán másik víz, egész jól néz ki így behavazva. 

és a karácsonyfa eredete.

aztán mégegy híd. de ez szigorúan gyalogos. még kislengyel se fér át...

akadtak itt is romok. mint máshol. most nem mentem be.

és az út hazafelé.

elég fehér.

 nagyon felgyorsultak az események. már csak egy hét maradt. tegnap este szülinapi összejövetel a szomszédban, ma viljandi volt a terv, de ott felejtettem a szomszédban a fényképezőgépem. elmenjek így is? a hó esik, kb 50 cm van már, de még van olyan tengerparti képem is napsütésről, ami még nem is került fel. 

kitalálom hamar hogy mi lesz, holnap meg megírom.

aztán meg pakolnom is kéne lassan, mindjárt megyek haza!

megszerettem ezeket a hosszú címeket. nem tudom mi az oka. talán nem veszít következetességet az egész iromány, és éppen ezért kicsit visszatérek a táplálkozási témához. enni ugye kell, attól működünk. és ha ez még egészséges is, az annál jobb. de mit is jelent az egészséges? vannak ugye vegetáriánusok, és köztük is olyanok, akik csak húst nem esznek, vannak akik tejet sem, és megint mások, akik halat sem, tehát tényleg abszolút állati fehérje mentes étrenddel bírnak. aztán vannak kutatók, akik azt bizonygatják, hogy minden élőlény fogazata meghatározza, hogy mit és milyen arányban kell fogyasztania, szervezte helyes működéséhez. én a magam részéről rajongok a jó házi füstölt kolbászért, a párold zöldbabért, a rozskásáért, a csülökpörköltért, a lekvárért, a tökfőzelékért. próbáltam szélsőségeket kiemelni. ugyanakkor nagy halfarkas is vagyok, még nem volt olyan eddig, hogy halat visszautasítottam volna. ez talán szemlélteti, hogy bizony sokszor "bűnözök", és belevetem magam mindenféle 'disznóságba'. a sertés nagyszerű állat. nemcsak nagyon okos, könnyen tanítható, de megfelelő körülmények között tartva szép is. és a kilencven százaléka tutira fogyasztható különböző eljárásoknak köszönhetően, amiket az elmúlt pár évezredben dolgoztak ki az emberek, és a maradék tíz is hasznosítható a különböző eljárásoknak köszönhetően, amiket az elmúlt néhány évtizedben dolgoztak ki az emberek. így majdnem 99%-

ig "újrahasznosul". ha meg van egy jól bevált mangalicánk, állítólag az még egészséges is. már nem csak a tartása, hanem az elfogyasztása is. a telítetlen zsírsavak miatt. épp egyik nap az egyik csajszi itt, már nem tudom melyik hangosan lebeszélte magát a kacsazsíros kenyérről, mert hízlal. én meg néztem jó bután, hogy mi?! aztán elmondtam neki szépen, a kacsazsír helyzetét, hogy az milyen jó dolog, de még ekkor sem evett, merthogy a tudat, hogy zsírt eszik. vagy mi. látod van ilyen, hogy zsírevőtudat. de ha van ilyen, akkor hol van az emberekből a környezettudat? meg a tisztelettudat? na mindegy, ez egy másik fejezet. ma reggelire is egy jóféle négyféle gabonából összeállított (sajnos nem általam, hanem gyárban) kását főztem, egész jó reggelire. vagy vacsira. ebédre nem ajánlom. én nehezen viselem a napjaimat, ha nincs valami ami ropogjon az étel mellett. és nem szárazkenyérre gondoltam, anélkül szerintem mindenki el tudná képzelni az életét. nagyon szeretem majdnem az összes zöldséget, és majdnem az összes gyümölcsöt. tényleg csak pár kivétel van, igaz, több a zöldség kivétel, ami eddig nem nyerte el tetszésemet. de általában nyitott vagyok, többször kóstolok meg egy holmit, mindig visszatérve hozzá pár év elteltével, hátha az új próba alkalmával megízlik. változik az ember is, na. a húsokhoz meg általában sok köretet eszem. és rengeteg tejterméket. megint egyesek szerint ez egészségtelen. mármint a tejtermék. azt mondják, hogy az emésztő-szervrendszerünk babakorban még feldolgozza, de később már nem. mások szerint meg reggelire igyál mindig tejet. én ebben a dologban is magamra hallgatok. annyi tejet iszom amennyit megkívánok. és nem uht-t, meg dobozost... szerencsére sopronban vannak tejautomaták, és nagyon finom tej van benne. nem teljesen házias ízű, de ezt be kell tudni az ipari termelésnek. a legjobb bolti tej, amit ittam. otthon a szomszédban vannak tehenek, néha-néha csurran-cseppen egy két pohárnyi, hát az a mindenség! tudod, amikor még tehén-meleg a tej, szinte gőzölög, és habos, és krémes, és friss, és olyan teljes íze van... az első pár korty mindig fura ezek után a bolti porok után, de aztán ráérzel, és nem akarod abbahagyni. kubában meg tejhiány van. megegyezek fidellel, hogy tartok 10 ezer tehenet, és így tejet adok az országnak, és cserébe ingyen lakhatok ott. asszem semmi más nem is kellene. napsütés, kuba, tej, óceán, legelő. elégedett lennék. eljárnék szalszázni, keresnék egy csinos lányt, és feküdnénk a homokban. etetés után. ja és munkahely is lenne...

a sok duma után elmondom, hogy nekem mi vált be. ami tudsz, hogy egy viszonylag tartalmas reggeli. aztán egy tartalmas ebéd, és egy viszonylag könnyed vacsi. a hozzávalókat meg igyekszem úgy keverni, hogy legyen benne hús, zöldség dögivel, szénhidrát, cukor (répacukor is jó, de a gyümölcscukor még jobb. igaz csak gyümölccsel együtt vásárolok gyümölcscukrot, de az meg a legjobb.) tejtermék, minden napra. így nagyjából kiegyensúlyozott beviteli rendszert kap a test. az az ikozaéder. vagy gömböc.

és hogy miért írtam ezt a sok szamárságot?

hogy ezt megmutathassam:    

ez az új szerzeményem. segít az arányok megfelelő kialakításában. a nagyrészre zöldség, a közepesre köret, a kicsire husi, vagy hal, vagy egyéb fehérjeforrás. és még a festése is tetszik. egy amerikai másodkéz-boltban vásároltam, azonnal megszerettem.

a kép jobb alsó részén a barna csík, a csoki fondant maradéka, ami nagyon jól sikerült, jelezvén ezt a mindösszesen 5,7 másodperces (el)fogy(aszt)ási idő is. ezután kellett mégegyet csinálnom, és még mindig nem hagynak békében a kedves lánylakótársak. tehát mostantól úgy tűnik megvan a fegyver... 

blokk az északi szuper-rimiből

furcsa mód pont egy nem enyhén (hanem nagyon) illuminált állapotban lévő ötvenes fickó állt be mögém a pénztárnál, és sokat nevetett, hogy négy tejfölt, meg egy vizet veszek, tréfásan meg is kérdezte, hogy ebből meg mi lesz? összekeverem? 

ez a második magyar buli előtt közvetlenül történt, ugyanis a tejföl az előkészületek közben rohamosan megfogyott. itthon már volt három, de simán elfogyott... így a nap végső mérlege 5,7 fél kilogrammos tejföl. igaz voltunk rá vagy 15-en, de a nem magyarok nem fogyasztották olyan mértékkel, ahogy a magyarok.

múltkor egyszer átugrottam a boltba, hoztam pár cuccot. a tejes résznél arra gondoltam, hogy hozok tejfölt is, de aztán meggondoltam magam, hogy úgyis van otthon, láttam. volt is, még egy. de aztán az reggelre elfogyott, és akkor megmondtam a csajoknak is saját esetemből okulva, hogy teljesen mindegy mikor mennek boltba, milyen alkalomból, mit akarnak venni, és hogy mennyi tejföl van itthon, egy tejföl legalább kerüljön a kosárba, mert nem igaz, hogy van olyan, hogy nincs itthon tejföl...

sűrűsödik a dolog. érdekes lesz a kilépő. majdnem aggódom, de még nem. ma 18 a szám. és napról napra csökken. na hol a buli?

hát béla háttal nem kezdünk mondatot, úgyhogy gyorsan forduljál meg! igazából azzal akartam kezdeni, hogy hányféleképpen lehet elrontani egy mondatkezdést. ez sem az ahogy indtani akartam, csak folyton nyelvi butaságok halmaiba ütközöm, hiába próbálok választékosan, és értelmesen megfogalmazni egy mondatot, szüntelenül saját műveletlenségem kontinensének hosszú szakadékaihoz érek, ahonnan mindenféle tiltott szavak visszhangoznak, és folyton eszembe jut, hogy ha jól akarom kifejezni magam, és helyesen, érthetően, akkor bizony ne hallgassak az echora, ami valószínűbb, hogy a képzeletem szüleménye, mintsem valóságos jelenség, és talán emiatt titokzatosabb, és talán fenyegetőbbnek is érzem. tavaly már kitiltottuk az igazából, valójában, és társaik szavakat a szókészleteinkből, jelezvén számunkra és környezetünknek, hogy ezek a szavak bizonytalan emberek hétköznapjai, és a szavak maguk is furcsa mód hamisnak tűnnek. persze nem arról van szó, hogy csak 'hétvégékben' és 'ünnepnapokban' kell beszélni, a hétköznapi szavak nélkülözhetetlenek a hétköznapokban. és a hétvégéken is. talán még az ünnepnapokon is. kilépve a metafora erdőből: felpofoz a szürkeség, és azonnal mindenki közönséges, és majdnem banális szavakkal halmoz el, ezért szükséges lenne némi reform, talán tilalom is. (holott ez nem demokratikus, és nem is igazán vágyott) persze nem azt akarom, hogy sznobizmus legyen úrrá a köznyelvben, hiszen az értelmetlenül meghosszabbítaná a napi beszélgetéseket, és szintén értelmetlenül emelne látszólagosan magasabb szintre alantas témákat is. továbbá valószínűsíthetően, ezek a témák kifejthetetlenek lennének a prűd, elzárkózó, és fölényes szókinccsel.

hogy is jutottam ide? nem tudom...

egy hosszú este rövid történetét mesélem most el, ami egy távoli misztikus, és varázslatos helyen történt, az idő végtelen szőnyegének egy apró mintájában, amikor a bolygók állása olyan rendszert alkotott, hogy az áramló elemi univerzum mindent átható ereje, óvatosan megcsókolta a szereplők homlokát. 

három fapásztor a tengerpart közeli erdőben sétál, a lombok között átszűrődik a hullámok határozott ritmusú susogása. a nap alacsonyan, és óvatosan lépdel nyugat felé, kora délután lehet, de a három pásztornak estének rémlik: közeleg a napnyugta. az éjszakák itt sötétebbek, hosszabbak; de az ősi szellemek kedvességgel, és gondoskodással töltik meg, ezért sűrűbbnek, és zsírosabbnak érződnek. hamarosan a közeli városkába érnek, izgatottan cseverésznek; legbelül tudják, hogy valami egészen nagyszerű dolog történik majd, de még nem sejtik, hogy milyen álmok várják a fogadóban őket: korábban egy tündérpalota volt, köré szerveződött a város, de az apró szárnyas lények már elhagyták ezt, az emberek törtetésétől, és pénzéhségétől zúgó világot. csak a tündérkézzel épített falakból párolog alig észrevehetően egy másik világ bársonyos illata, ahol a rétek virágoktól dúsak, símogat a napfény, és bátorít a szél. a fogadós a legmagasabb toronyban lévő legfelső szobába vezette őket: a végtelen mindenség ősi kívánsága volt ez. senki sem tudhatta, hogy követek, talán még ők maguk sem. a jóságos, és bölcs déli király ajándékát hozták hosszú, és kanyargós úton. egy apró rézszelence, ami vezeti őket, abban van egy gyűszűnyi darabka eredet, egy ősszilánk, amely olyan történetet mesél, aminek a kezdete a végtelenbe mosódik. nem szomorú történet ez, nem is vidám. ez csak egy szerelmes mese az élet valódiságáról. a három kísérő talán nem is tudja igazán megérteni, mi az amit hordoznak, talán a szelence tartalma vakítja őket, talán a mindenre kivetülő határok nélküli szeretetük tartja életben a szelencét. amikor magukra maradnak, és a város pislákoló fényei lassanként elszenderednek, a mindenség irányítja mozdulataikat. óvatosan és magabiztosan -talán öntudatlanul- leoldják a szelence olcsó vászon batyuját, kiterítik, így a közepén ott áll a kissé horpadt, enyhén zöldes patinás dobozka, amelynek vereteit egy kihalt ősi nyelven rajzolták. ahogy mindhárman felsőbb erőtől vezérelve egyszerre érintik meg a szelencét, valami magával ragadó, soha nem látott teljességű fény szűrődik ki a dobozka apró résein, és leveszik a fedelét. a varázserejű déli napfény, és a sivatag hallgatag, mégis történetekkel zsúfolt homokjának ember-előtti eredetű elegye megtölti a szobát a sűrűn folyó fénnyel, amely magában foglal mindent az idők kezdete óta. a fény csak áramlik körbe-körbe, kinyújtózik, tapogatózik, lélegzik. lassan magába szívja a tündérek itt hagyott szeretetét, és felismeri küldetését: kinéz az ablakon a távoli északi égbolt felé, elköszön a segítőitől, és kisuhan a messzeségbe, hogy teljesítse a minden összefüggések végső óhaját: ragyogjon az égen, amikor semmilyen más fény nem segíti a végtelen szeretet hű segítőit.

tegnap érdekes élményünk volt. juci apáját kísértük el a reptérre, amikor is felszálltunk egy aranyos kis villamosra amolyan véletlenszerűen. és ugyanígy, amolyan véletlenszerűen velünk együtt felszállt egy helyi lakos, vagy nemlakos, mert szegény elég mosdatlan volt. ám ami megdöbbentő volt ezen felül az az, amit tett: elővett egy kissé hanyagul mosogatott műanyag palackot a nejlontáskájából (előtte meg talán valamelyik kukából), és kortyolt egyet a flakon narancsszínű tartalmából. ekkor csapta meg az orrunkat a tömény nitro-hígító-szag. hát papuskám, az nem viccelt. azon csodálkoztunk, hogy még tud mozogni. nagyon elszomorító, amikor ilyennel találkozik az ember, és eltöpreng vajon ő maga is megtenné ha ilyen helyzetbe kerülne? vagy azon, hogy lehet egyáltalán segíteni rajta? hagyná? sajnos nem vagyok olyan helyzetben, hogy bárkin is segítsek anyagilag. és sajnos (bár talán a korábbi évek rossz tapasztalata mondatja ezt velem, vagy a berögzült társadalmi korlátaim) rajtuk már nem lehet.

egy másik fejezet, egy másik helyszín, egy másik idő. bemutatom neked azt a helyet (legalábbis egy részét egyelőre), ahol eddig intéztük a napi bevásárlást, a ruházkodást, és ilyesmiket. igen, ez az, az ukrán piac, russian market, jaamaturg. ja igen, mert egyébként nem ukrán, hanem orosz, mert itt elég kevés ukrán van. orosz viszont annál több. 

ilyen esős napon, zárás környékén. minden nap nyitva van, kb 9-től 5-ig. és ez a ruhásrészleg amit látsz. 

rendes körülmények között itt minden vaskeretet telepakolnak zsákos ruhákkal, amikben lehet turkálni. továbbá a bódékból kitologatnak állványokat, amiken kabátok, nadrágok ilyesmit vannak, de azok általában drágábbak, mint az ömlesztett cuccok. persze nem mindenhol. 

alkudni mondanom sem kell ugye, hogy kötelező. persze van egy néni, aki nem enged sose. de mi meg sose vesszük meg. aztán kész. vagy igen. aztán kész. úgyis nekünk rossz, hogy miért nem vettem meg, vagy kár, hogy nem lehetett alkudni...

még használt repülőgép is van. csak gyorsan kell alkudni, mert hamar elszállnak az árak...

a zöldséges rész is hasonló, és sajnos nem biztosít megfelelő raktározási lehetőségeket, és a zöldségek elkezdték megadni magukat, így leszoktam az ott vásárlásról. bár a krumpli egész jó, és olcsóbb mint a rimiben, vagy akárhol. de a többi az már sajnos rimis. ilyen a dolgok rendje.

visszatérve még tegnapra, elég cefet idő volt hazafelé jövet. piszokul fújt a szél, szakadt az eső, és még hideg is volt. nagyjából nem sokon múlt, hogy nem hó, vagy inkább jég esett. de jóhír, apa, anya, nyugodtság van, a kabát működik. pont ahogy képzeltem, és ahogy mondták. tehát ahogy kell neki. egy póló, meg a kabát volt rajtam, és belül nem éreztem e viszontagságos időjárási körülményeket, najó, még rajtam volt a bulám (bula márkájú fülvédős kötött sapka. ha az enyém akkor bulám.) meg egy sál, de a kabát meg nem volt teljesen felhúzva, mert kellett a szellőztetés. olyan idő volt benn. és totál vízálló. úgyhogy csak a nadrágom lett esős. igaz abban a sietve elhaladó személygépjárművek is segédkeztek. 

habár gyakran azt mondják a honfitársak, hogy csak nálunk otthon van túrórudi, azt kell hogy mondjam, hogy ez nem igaz. csak még nem jártak észtországban. itt ugyanis valódi túrórudi kánaán van. persze nem a túrórudinak a legjobb itt, hiszen őt elfogyasztják, de nekünk ez nagyon is jó, hogy elpusztíthatjuk. bár ha hosszabb távon gondolok bele, akkor mégsem jó, mert a fenekünk meg megnő tőle. de ez természetesen fogyasztás függő. akkor mutatnék is: 

szépen elhelyeztem johnny billentyűin. van itt körkaramellás, vaníliás tömörkéstégla, és hosszúkás eperkéstégla. mindenki talál neki megfelelőt, és mondhatom igen finomak. kicsit más a túró errefelé, sokkal krémesebb, mint otthon. ezért ezek is krémesebbek, mint az általunk ismert túrórudi. az árát kérdezed? nagyjából 3 koronácska. tehát 50 ft. és egy elég általában. a második még sose esett jól. de az első nagyon! ezért aztán nem is eszem belőle sosem kettőt. csak egyet. és hármat se. csak egyet.

de hogy tegyek egy kis kitérőt, ami nem nagy, mert a témához vág, hiszen szintén egy olyan dologról szól, amiről eddig azt hittük, hogy csak egy formában létezik: ahogy mi ismerjük, de aztán mégis van máshol másmilyen. hogy jobb- e vagy nem, döntse el mindenki maga. akkor lássuk mi lapul a kettes függöny mögött! indulhat a függöny! 

igen! ez egy varázslatos zsiguli élelmiszer-csomag a rimi jóvoltából! köszönjük a támogatóinknak! 

reklám vége. zsiguli. sör. most talán arra gondolsz, hogy jobb, mint a névazonos személygépjárműnek szánt objektum. hát nem. ez koma még a (na mondj már valami horror rossz magyar sört!!) ... azaz! tehát még annál is rosszabb. viszont legalább van. és már tudod, hogy nem csak autóból rossz. 

igaz azt még el kell, hogy mondjam, nekem mindig is tetszett az oroszok fiat 125 koppintása. 

ha az elején kezdem, akkor most az jön, hogy juci hazament. aztán visszajött. mert ő csak így repked. már amikor repked. de idefelé nem volt egyedül, meglepetésekkel felpakolva érkezett. sokféle dolog lapult a táskában, leginkább mindenféle elemózsia, ami ezen a zord vidéken kevésbé megtalálható, mint arra mi felénk. pl tóalmási csípőskolbász, száraz vastagkolbász, túrórudi, a pöttyösből. úgyhogy azóta öröm és boldogság ami honol szerény hajlékunkban. aztán személyreszólóan kipakolt nekem két kisebb göböt. ahogy én láttam két ruhagombolyag volt, de sejtette, hogy belül nem ruha. kibontom hát az egyiket, hogy szépen sorrendben legyen, hiszen mindennek sorrendje van, és nem jó ezt felborítani. és mi volt? kacsazsír! hoppá zsír! kibontom hát várakozással teli a másik kis göböt is, és lám, libazsír! zsírzsír! gyorsan be is tömtünk zsíroskenyérből.

aztán jött juci apája, és ő is hozott néhány holmit. és tele lett a hűtő. 

mi meg tettük a dolgunkat, ahogy kell, mert azt kell. 

közben indult egy új kurzus. environmental design. nem tudom lefordítani. a tanárnő az első órán kedvesen bemutatkozott, mindenkinek kezet nyújtott (öten vagyunk a csoportban), nekem utoljára, lévén egyetlen fiú, és legmesszebb helyezkedvén el az ajtótól, és egy ilyet még odabökött a bemutatkozása után, ami angolul zajlott, hogy: de ugye tudod, hogy magyar vagyok?! én meg mint egy sárgarépa, úgy legyökereztem. és szégyenlősen hozzátettem: most már igen. bizisten nem gondoltam volna.

ma nem szállt meg eléggé az ihlet, nem tudok keretet adni az írománynak. igazán sajnálom, de ez most ilyen kurta lett. 

Ti művészek! 

az előbb eltévedtem tematikailag. ennek a bejegyzésnek kellene észterdő cím alatt futnia, de ez most már így marad. ezért ki kellett találnom valami másik címet a témának. gondolom a gyűrűk urát láttad. abban voltak ent-ek. a fapásztorok. de akkor el is mondom, hogy miért lett ez a téma. 

egyik nap anna arra szánt egy kevés időt hogy utánajárjon az észt neveknek. itt most különösen a vezetékneveket tehát a család nevet értem. és örömében sikoltozott, ami abszolút érthető volt annak ismeretében, hogy megtudtuk mit jelentenek. a következőket tudom felsorolni silány emlékezőtehetségem miatt, véletlenszerűen: aranyvessző, nyír, tölgy. de több növény név is van, és nagyon szépen hangzanak észtül is: kuldke, kask, tamm. számomra ebből az derül ki, hogy nagyon természetiek. és nagyon tetszik a nevük, na nem mintha az enyémmel elégedetlenkednék, de kissé bonyolult, és nehezen értik. de ez engem sosem zavart. csak az ember úgy működik (én legalábbis), hogy igyekszik egyszerűsíteni a saját dolgát. mert vagy lusta, vagy kényelmes.

ha belegondolok: a tegnap esti egyedülő lány neve greet, ami a margareet-ből származtatható. tehát gréta. megkérdeztem wiki-t: A Margit női név a görög eredetű latin Margareta név megmagyarosodott alakja, a jelentése: gyöngy. A köznév a görögben valószínűleg perzsa eredetű. Valószínűleg a babiloni mar galliti kifejezésre vezethető vissza, jelentése: a tenger leánya vagy a világosság gyermeke. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Margit). 

ha ezt párosítom mondjuk a nyírrel (azért ezzel, mert a nyírfát különösen kedvelem a felsoroltakból.) akkor megkapom a greet kask fiktív nevet. ami ugye azt jelenti a fentiek ismeretében, hogy: nyír gyöngy, vagy nyír világosság. mindkettő magával ragadó, és varázslatos. 

talán ez bemutatja a régi észt gondolkodást. még annyit hozzáteszek, hogy nálunk is sok a származási név: horvát, orosz, budai, marosfalvi, petőf(ő)i. innentől a többit rád bízom...

amint olvastad, ez utóbbi pár bejegyzés az élet élvezetéről, azon belül is a táplálkozás varázslatáról szólt. enni kell. és ezen felül sok minden más sajnos nem is történt. egy kissé ellepett a rajzolni való, hát inkább azzal foglalkoztam. de vannak fejlemények! tegnap pölö egy állat-partiban voltunk. állatkának kellett beöltözni. a házigazda michael (ő egy svájci fiú), egérnek öltözött. a lakótársai oma (a svéd lány) csigának, egy nagy karton házikó volt a hátán, mint egy iskolatáska, és manuel, a spanyol csávó pedig ráknak. vörös ráknak. jó nagynak. igaz az egér is nagy volt. a csiga volt a legkisebb. anna aztán bevállalt egy szexi katicabogarat (az angol neve: ladybug, ami hölgybogarat jelent. ez jól illett is.), én pedig egy vicces medúzát. ott volt aztán mindenki, aki számított. amikor a szervezetekben tobzódó alkoholszint, és tettvágy elért egy bizonyos szintet, előkerültek a hangszerek. az volt az igazi jó. sajnos botor módon itthon felejtettem a dorombomat, de hát aki nem gondoskodik eléggé, az viselje a következményeket. viseltem. mégpedig találtam egy szépen  csengő üvegpoharat, és beálltam 'triangulumosnak'. azt hiszed nem nagy feladat. hát pedig de. a megfelelő időben csilingelni komoly feladat. aztán változtak a felállások, és a hangszerek is. lett egy szájhar-mónikám, amivel sokmindent nem tudtam kezdeni, azon felül, hogy összevissza fújtam, ezért túladtam rajta. és itt találtam egy egyedül üldögélő észt lányt, gondoltam ez nincs jól. úgyhogy legalább kis időre szóval tartottam. hát milyen buli az, ahol vki unatkozik?! aztán ő hazament, mert már későre járt, én meg vissza a 'zeneszobába'. ahogy beléptem, kezembe nyomták a gitárt, ott ült egy lett csávó kis dobokkal, bocsásd meg, de nem tudom a pontos nevét. hát ilyen bunkó vagyok... és alessandro kerített egy ütös hangszert, egy xilofon szerű dolgot, de olyan gyerek verziót. kisebb is, kompaktabb is, és színes is. de nagyon szép hangja volt. de mire ezt kimondtam volna, már rég zenéltünk. valami latin ritmussal kezdtünk kissé salsa-sra sikerült, elég szép volt, aztán következett valami kicsit oldottabb dolog, de még mindig latin alapú, és a végére egy kis blues-os őrület. nagyon élveztük. nagyon jó volt. anna már a földön feküdve aludt kínjában, úgyhogy mondtam a srácoknak, hogy hazaviszem ezt a lányt,neharagudjanak, majd folytatjuk. így is tettem. előtte azonban még egy gyors cherry lips

 levezetésnek, meg pár pörgős nóta,

hogy a befejezés igazi bulihangulatban teljen. aztán alvás. na jóéjt!

amikor reggel felkelsz, érzed, hogy ma valami megváltozott. feltápászkodsz az ágyból, megmosod az arcod, belenézel a tükörbe, és rájössz, hogy téves volt az előző gondolatod, mert legfeljebb a föld gravitációs viszonyai változtak meg a tegnap esti buli miatt, más egyéb nem. és az is csak ideiglenes. aztán lenyomsz egy bajnokok reggelijét, és ráébredsz, hogy mindennek oka van, ok és okozat egymásból következik. itt egy példa: éhes leszel, mert a szervezeted működik, ahhoz meg energia kell, így szükséges az input. ekkor gondolkodni kezdesz, hogy megint mit egyél, hogy ne legyen egysíkú, és unalmas az étrend, és kitalálod, hogy krumpli és hal! megint?! óóó neeem, inkább valami mást. káposzta, hagyma, rizs? király! de megint? húúú hát ez nehéz lesz. tejfölös tészta? jól bevált, és semmi extra, és egy óra múlva megint éhes leszel. akkor mi van itthon egyáltalán? káposzta, hagyma, tojás, tejföl, liszt, olaj, egykis pácolt főtt csülök, két cékla. na budai? szuperreggeli? ja ha már a budai, akkor fürjtojás is van ám, csak ez előbb elfelejtettem. jéé és találtam még két paradicsomot. akkor legyen mondjuk valami tartalmas, hogyha egyszer neki állok, akkor ne kelljen megint ennem két óra múlva. kezdjük el! bumm-bumm-bumm, bu-bumm, bu-bu-bumm-bummm! hova repül a masina vezeti a medve, belekeveredik balu a veszedelembe... én meg a konyhába. felcsapok egy tojást, és szétválasztom.

akár már ehetnék is, hiszen tele van mindenféle reggel nagyon hasznos dologgal, azonban még félkésznek ítélem így kicsit még foglalkozom az üggyel. de mielőtt folytatnám, teszek be zenét. egykis szombathelyi hc-t, mert az már nagyon hiányzik...

és nézzük mi lett 20 perc kézimunka és kreativitás injekcióból, egy csöpp ízfokozóval fűszerezve.

elmondom mit látsz, aztán megállok egy gondolat erejéig. elmehetnék jósnak is mi? tudom előre, hogy mit fogok írni...

a képen: frisskáposztás, friss-salátahagymás(ezt majd külön is bemutatom), pácolt-főtt csülkös, félkeményre főtt(salátához legjobb, mert még kicsit folyik a sárgája, és szép színt ad az előzőleg elkészített saját majonéznek), és sok sütőporral készített habszerű tésztájú palacsintaféleség, reggeli köret. mivel kísérleti stádiumban van, rendes neve még nincs, csak úgy hívtam hogy: "ez", meg hogy: "ilyen".

és akkor a pillanatállj. megnyomtam. ki kell térnem egy kicsit az ízfokozóra. azt hiszem tudod, hogy mi is az. rá van írva sokféle bolti élelmiszerre. csipszek, csokik, lekvárok, húskészítmények, és húsipari termékek (azért választottam külön, mert van olyan, amelyikben nincs is hús). igen. édes és sós cuccokban is van. de hogy is néz ez ki? szóval láttál már ízfokozót önmagában? amikor még benne van a zsákban, vagy vödörben, vagy tartályban, vagy talán csak isten tudja, hogy miben tárolják, vagy miben kell tárolni. akkor mégsem tudjuk mi az az ízfokozó. mi csak a fogalmat ismerjük, a mögöttes tartalmat nem, így valójában fogalmunk sincs, hogy mi is az. továbbá ugye édes és sós holmikkal is tehetünk a szervezetünkbe e csodálatos kiegészítőből, ami nélkül már nem is tudunk élni. az a gondolat vetődött fel bennem, hogy vajon külön van sós-íz-fokozó, és édes-íz-fokozó, vagy van egy univerzális? vagy minden élelmiszertípusra van külön? aztán meg nagyon foglalkoztat eme vegyület külleme. biztos megijednék tőle egy sikátorban éjszaka, de mégis milyen? áttetsző kis golyók? vagy sárgás por? esetleg zöld folyadék? milyen formában teszik bele a táplálékunknak szánt anyagokba? ha folyadék, akkor nem kell a keveréket, vagy masszát sűríteni műanyagtömlőbe töltés előtt? és hoppá! akkor meg kell a sűrítőanyag! de akkor meg túl sűrű lesz, akkor meg már mehet a térfogatnövelő is, hogy a viszkozitása kisebb legyen. így lesz teljes a reggeli/ebéd/vacsora. és a növekedéshormonról még szót sem ejtettünk. najó, inkább befejezem, mert ezt a sok marhaságot mind elolvasod, aztán többet nem eszel. enni pedig kell. jóhír, hogy vannak természetes ízfokozók is: só, cukor, citromlé, a kedvencem: fokhagyma, és lényegében mindenféle fűszer, de az első négy mégis más.

kísérleteztem szintén reggelire különböző dolgokkal. ekkor van ugyanis legtöbb kedvem foglalkozni a konyhával. azután vagy elmegyek suliba, vagy sétálni, vagy nekilátok a munkának.  és azt csak akkor szeretem megszakítani, ha kész van a feladat. közben nem jó rohangászni, mert kifelejtesz valami,t kizökkensz a tempóból, vagy csak elfelejtesz mentést nyomni, és mire visszaérsz volt egy áramszünet, és kezdheted elölről. de egy másik adag:

aztán kinézek az ablakon, és szabályosan sokkot kapok!

október 22 van hékás! igaz, hogy majdnem a 60-as északi szélességnél, de akkoris! gondoltam gyorsan lemegyek fáért... mondjuk ezen a lépcsőn.

tüzet rakok meg minden.

aztán gondolkodóba esem, hogy mit is lehetne kezdeni magunkkal, erre előkerül egy üveg vana tallinn. jó hideg. rakjunk még a tűzre ne fázzunk! aztán ahogy a vana tallinn, meg a fa fogy, a hőmérséklet, és a hőérzet úgy növekszik. aztán veszett szellőztetés. fogmosás, alvás. nagyon szeretek fogat mosni. és amikor reggel felkelsz, érzed, hogy ma valami megváltozott. feltápászkodsz az ágyból, megmosod az arcod, belenézel a tükörbe, és rájössz, hogy téves volt az előző gondolatod, mert legfeljebb a föld gravitációs viszonyai változtak meg a tegnap esti buli miatt, más egyéb nem. és az is csak ideiglenes. aztán észreveszed a tegnapi buli maradékait,

és lenyomsz egy bajnokok reggelijét, és ráébredsz, hogy mindennek oka van, ok és okozat egymásból következik. itt egy példa: éhes leszel, mert a szervezeted működik, ahhoz meg energia kell, így szükséges az input. ekkor gondolkodni kezdesz, hogy megint mit egyél, hogy ne legyen egysíkú, és unalmas az étrend, és kitalálod, hogy krumpli és hal! megint?! óóó neeem, inkább valami mást. káposzta, hagyma, rizs? király! de megint? húúú hát ez nehéz lesz. tejfölös tészta? jól bevált, és semmi extra, és egy óra múlva megint éhes leszel. akkor mi van itthon egyáltalán? káposzta, de a hagyma a tojás, a csülök meg minden tegnap már elfogyott. tudom már! lisztes káposztás hal vízzel összegyúrva, turmixolva, némi ízfokozóval, sűrítőanyaggal, és térfogatnövelővel! jó étvágyat!

 se edward király, se fakó ló, se zöld ország. ezek itt hajós népek. asszem. még csak egy patakot láttam, de tavacskát annál többet. lehet, hogy nem is hajós népek. de nem is érdekes a most következő témát illetően, ugyanis bemutatok neked. igen itt is vége lehetne a mondatnak, de azért ekkora bunkó még nem vagyok, ezért folytatom, hogy: néhány reggelit, és egyebet.

ez van olyankor reggelire, amikor jucival, meg lacival laksz:

a papucs nem ehető. de a csokis kenyér igen.

ez meg a szóló-reggelim. a bajnokok reggelije. 

korábban egész volt a kolbászka is, meg a tekercs is, de túl éhes voltam. nagyon finom... vhááá

és hozzá dukál a répalé, egy másik dobozból, egy másik termék:

ez is nagyon szép, és ugyanolyan az íze, mint a másiknak. amíg meg nem romlik. utána már nem nagyon hasonlítanak. bár a másik féléből még nem ittam romlottat... na majd kipróbálom, és elmondom az eredményt!

itt egy bajnokok-vacsija:

továbbra is soksok zöldség, mert szeressük, ha ropog a dolog. meg kell a vitamin a gondolkodáshoz, na. különben hogy találnék ki ennyi zöldséget?!

de ehhez zöld tea dukál. valami hasonló, mint ez:

ez is nagyon finom ám!

és ha jól megy a nap, és ügyes voltál, akkor estére kaphatsz egy kis süteményt is.

de ez persze csak a nagyonügyeseknek, vagy a nagyonszerencséseknek jár. vagy stephennek a búcsúztatójára. 

és hogy ne légyél szomorú és magányos: mondd ki a kulcsszót: bacardi! majdnem. de rum.

szép is, és nagyon finom is. egy nagy bajom van a termékkel: hamar kiürül az üveg. és nem telik fel újra rummal, ha csak te magad nem töltöd fel. sztem ez azért egy kicsit túlzás... ezen el kellene gondolkodnia még a gyártó cégnek...

első felvonás

szereplők:

csaba, a kóborló művész*

szél, a kóborló művész

kulcs, a kóborló művész

anna, a kóborló művész

csaba reggel korán felkelt, reggelizett mértékkel, felöltötte legszebb bőrjakóját, és szivacsért indult. az ajtón kilépve a szél belekapott a kabátjába, és a hajába, ettől széles mosoly húzódott az arcára. nagyon szereti a szelet. amikor az utca sarokhoz ért vette észre, hogy otthon felejtette a pénztárcáját, és így nem tud majd vásárolni. ekkor visszaindult, hogy összeszedje a lakásból, de amikor az ajtó elé ér, észreveszi, hogy a kulcsot is otthon hagyta, amivel bejuthatna. szerencséjére anna előbb felkelt, mint hogy ő eltávozott. így csaba hátrament, és apró kövekkel a megszokott módon megdobálta a szoba ablakot. anna kinézve értetlen az eseménnyel kapcsolatban, hiszen csaba nemrég köszönt el, de kézjelekkel lekommunikálták, hogy anna lejöjjön ajtót nyitni. 

anna: szia! hol voltál? hamar visszaértél!

csaba: (mosolyogva, majdnem nevetve) nem hiszed el, csak a sarokig jutottam nagybevásárlás közepette, mert itthon maradt a pénztárcám. (közben mennek felfelé a lépcsőn) az ajtó előtt meg észrevettem, hogy a kulcsom is itthon maradt.

anna: jó előjel a napra!

csaba: na igen!

csaba zsebre tette a tárcát, és a kulcsot, és ismét elköszönt.

második felvonás

szereplők:

csaba, a kóborló művész

szél, a kóborló művész

kulcs, a kóborló művész

villamos, a pályához kötött munkás

csaba ismét kilépett az ajtón, a szél megint belekapott a kabátjába, és a hajába, ettől újra széles mosoly húzódott az arcára. nagyon szereti a szelet. amikor az utca sarokhoz ért észrevette, hogy nála van a pénztárcája, és a kulcsa is. eszébe jutott, hogy mostanra már egy utcával előrébb járna, és ezért felszállt a villamosra. de nem a közeli megállóban, mert azon már túlhaladt, mire e gondolat agyvelejéhez férkőzött, hanem a következőben. az előtt pedig elsétált egy utca előtt ami a tengerpartra vezet, és látszik a tenger azon lenézve. 

csaba: ejj ide visszajövök, olyan szép vagy!- szólt a tengerhez. 

a szél valóban elvarázsolta az egyébként sem csúnya tengert. 

harmadik felvonás

szereplők:

csaba, a kóborló művész

szél, a kóborló művész

kulcs, a kóborló művész

szivacs, a meglett művész

tenger, a változó művész

csaba kimerülten érkezett haza a szivacsnagyhatalommal vívott csatájából, gyorsan ebédelt, mérsékelten, közben annával váltott néhány szót. csupa fontos dologról beszéltek. csaba a műhelybe indult fa konyhai kiegészítőt gyártani, a hátizsákjában collstock, ceruza, szike, és a frissen szerzett szivacs. csaba gondosan odafigyelt, hogy a pénztárcáját, és a kulcsát is eltegye a táskájába. az ajtóból visszafordulva a fényképezőgépét is elrakta.

csaba ismét kilépett az ajtón, a szél megint belekapott a kabátjába, és a hajába, ettől újra széles mosoly húzódott az arcára. nagyon szereti a szelet. amikor az utca sarokhoz ért észrevette, hogy nála van a pénztárcája, a kulcsa, és a fényképezőgépe is. a tengerhez sietett, és készített néhány fotót. majd tovább sietett, hogy időben beérjen a műhelybe fa konyhai kiegészítőt gyártani.

*A Csaba régi magyar személynév. Valószínűleg török eredetű, és a jelentése: ajándék, más vélemény szerint pásztor, kóborló. 

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Csaba

piszok tré volt az előző hét. nem sokat aludtam, ami önmagában még nem baj. szeretek éjszaka dolgozni, amikor senki és semmi nem zavarhat. ketten vagy a gondolataiddal, úgyse kell tovább magyaráznom, ismered te is. és még jól is esett. nyűglődtem elég sokat, tudod milyen ez. diploma nyomás, megint bele kell rázódni a tervezésbe nyomás, idegen helyen vagy nyomás, meg kell itt is felelni nyomás, és meg kell otthon is felelni nyomás, no meg nem elbarmolni az reménnyel teli erasmusos kapcsolatokat nyomás. nagyjából rendeződni látszik minden, de ez úgyis csak az álca. várom, hogy most mi lesz majd a szívatás az egészben. várj. felteszem a filósisakot. bár citromlé nem kell hozzá ez anélkül is működik. jucus is nyomás. illetve nyomás alatt van. kb ugyanezek, úgyhogy érthető is. na most két dolog van: 1, hogy itt nem lehet alapanyagokat vásárolni, 2, hogy nagyon el vannak dugva, és 3, hogy valaki már mind megvette őket. de ez az utolsó lényegében benne lehet az elsőben, ezért mondtam csak kettőt. már egy hete csak a mamára gondolok... meg azon agyalok hogy hol van? hol van festék? hol van szivacs? hol van textil? mert oké furán hangzik. de otthon a legkisebb városban is fogom magam, és bemegyek a szivacsboltba, és veszek olyan szivacsot, amire szükségem van. aztán bemegyek a festékboltba, és van egy csomó festék, amiből válogathatok, és még papírbolt is van, meg tollbolt... hazám! hazám! te mindenem! jucival már vagy 25 írószerbotban voltunk. van kb 2 féle papír, de mind kicsi, meg van kb 6 féle toll. filcek alig. és ha megkérdezzük, hogy hol lehet kapni másfélét, nagyobbat, szebbet, jobbat, az a válasz, hogy "nézzétek meg a másik üzletünket!" onnan jövünk pali! nemérted?! was haben sie zűrzavar? how are you salavatation? ma találtam egy óriási szivacsot az előzőekhez képest. a következő paraméterekkel bír: 15x25cm és 6 cm vastag. sárga színű, közepes sűrűségű. ez a max. megkérdeztem a helyi tónit (mint aztán kiderült avo a neve. ő a suli műhelyvezetője, ezért egyszerűségből hamar elneveztük tóninak. talán tóni sem sértődik meg. de hát ő a viszonyítás, az ős bázis), hogy hol tudnék vásárolni szivacsot nagy mérteben.azt mondta a jyskben. a lakberendezős áruházban. elmentem, de ahogy gondoltam. semmi. moriarti! kössz a negatív energiát! ma a város ipari negyedét jártam be (nem először) alapanyagok után kutatva. voltam alkatrészüzletben, autósboltban, gépáruházban, munkagépbérlőknél, egy plázában, és egy hőtechnikai cég mintaboltjában. sehol nem tudtak semmit. egy helyen találtam hammerite festéket, hogy ez a bejegyzés a reklámokról szóljon akkor már végleg. de a hemmörrájt, az bizony piszok drága. nekem elfröcskölni jó lenne a trilak zománc is. szted van, nem? kimegyek a tengerpartra, a víz úgyis minden szart a partra sodor, talán lesz közte trilak is...

este a városban sétáltam, hazafelé már kezdett sötétedni. a tetők, és tornyok fekete foltjai látszódtak csak, a felhők foltjai alatt, és a nyugvó nap fakósárga égboltja előtt. nagyon fúj a szél, elmerengek, és semmi mást nem látok, csak a gondolataimat, és ahogy repülnek a madarak tallinn fellett.

na pali, épp most lett hajnal 6 óra. este megittam egy üveg kólát, lehet azért nem tudtam aludni. mindegy is, mert legalább rajzolgattam. úgyis túl kipihent vagyok. de most septiben ágyba ugrok, mert azért aludni is kell. eredetileg azt gondoltam, hogy írok még ide egy rendes bejegyzést, de most már nem így gondolom. furcsa hogy változnak a gondolatok, nem? hogy milyen lusta vagyok... na cakát!

vééégre ezt a napot is megértük, és megéltük! tegnap (szombaton) ugyanis tallinntól ötven kilométerre délkelet felé buszoztunk, hogy bejárjunk egy mocsárvidéket. bombajóaduma! varázslatosan szép időnk ellenére sem éreztük magunkat rosszul, sőt, azt kell hogy mondjam nagyon élvezetes nap volt. mutatok pár képet, de mind megnézhető itt: http://s213.photobucket.com/albums/cc13/pentek/mocsar/

majdnem késtünk, a megbeszélt találkozóról, de mégsem. lorenzo már ott várt, de másnapos volt. trinu, az 'idegenvezetőnk' pedig nem sokkal utánunk érkezett. az idegenvezető két féle képpen is értelmezhető így rögtön: hogy minket idegeneket vezet, ami ugye az eredeti, vagy pedig úgy hogy ő idegen számunkra, és ő a vezető is. egy idegen aki vezet minket. nézőpont kérdése. a buszra helyjegyet kaptunk, de persze hogy már ültek a helyünkön. sebaj, találtunk máshol. körülbelül egy órán át tartó zötyi után az autópálya közepén kitett minket a busz. ez a megálló:

kissé váratlanul ért minket a hirtelen leszállás, így rendezni kellett sorainkat.

de azt követően rendíthetetlenül bevettük az erdőt. szörnyű lépteinktől menekültek a mókusok, őzek, rénszarvasok, és még a fák is. ahogy itt lenn is látszik.

... és rátértünk a fenyőpallós útra. minden útravaló fiatalnál volt egy hátizsák tömve térfogatnövelővel. ha nem így lett volna, nagyon lefogytunk volna. és a térfogatunk olyan hirtelen kilátóba emelkedett. éppen ebbe itt:

fentről a táj kissé jégszaggattának tűnt. 

vajon mi okozta ezeket a sebeket a puha talajon, hogy később feltöltődhettek vízzel?

 ezek a fotók a kikötői fotókkal azonos napon készültek úton a kikötőbe, vagy onnan hazafelé. még mindig süt a nap, és így kissé barátságosabban be tudom mutatni a környezetét a háznak, ahol lakunk. 

a ház, ahol lakunk. és az udvar:

az utcánkban csupa-csuda-faház található, habár kissé megkoptak már a fénykoruk óta, egyetlen hibájuk, hogy meg vannak kopva. például az átlósan szemben lévő ház is ilyen:

egy kissé megkopott faház, de a szeme még csillog.

az utca végén villamosmegálló, és egy kisebb 'operatív terület', a belvárost körülölelő zöldgyűrű egy része.

tallinni csúcsforgalom 6 után.

itt kanyarodik el a villamos. azért mert kikerüli a közeli sportpályát, amit így egyik oldalról a két sínpár, a másik oldalról pedig a nevezetes kőfal határol:

nagyjából középen, a fal tetején van egy kökénybokor szerű természetes növényképződmény, na pont abban landolt a megfordulni nem nagyon akaró bumeráng.

és végül ezen a falszakaszon sikerült felkapaszkodni. a többi már gyerekjáték volt.

a kikötő felé gyorsan még leszórtak pár modern épületet, nyilván düledező régiek helyére. a környék szépen rehabilitálva lett. és erre a napra is lett egy 'nap kedvenc fotója', mégpedig ez:

két hétig egyfolytában esett. nem is volt kedvünk kimenni, még kinézni sem nagyon. ilyenkor az észtek is kevésbé kommunikatívak, és többnyire depressziósak. szerencsénkre azonban jött a napsütés, és egészen máig három napon keresztül örvendeztetett mindenkit, aki ilyen északon talált otthon magának. mi sem hagytuk annyiban: juci fájós térdével, és bőrkabátban sétálgattunk. mielőtt elindultunk megbizonyosodtam róla, hogy a fényképezőgép akkui fel vannak töltve, ám az utolsó pillanatban mégis otthon hagytam a masinát. de ezt hogy megbántam! oly nagyszerű idő volt, hogy jucinak suliba kellett mennie, nekem meg haza fényképezőgépért. így is tettem, és irány vissza a tengerpart, és a régi kikötő, ahol előzőleg már egy órát lébecoltunk. így sikerült aztán néhány frenetikus fotográfiát létrehozni, nem kis örömömre, és talán nem csak az enyémre. mutatom:

innen nézve majdnem olyan, mintha már régóta nem használnák. én el is tudom képzelni, hogy már nincs használatban.

aztán meg mégis használják. igaz ez egy másik oldal, de azért igen.

és megint a betoncsoda. innen is elképesztő.

maga a part végülis homokos is, meg sziklás is, meg vasbetonos is. igaz nem strand, meg nem is dekk, de legalább alaposan erodálódott. sokféle dolgot hozott már ide a tenger, amelynek ritmusa elég meghatározhatatlan zenei mértékkel, de leginkább a tengerhez tudnám hasonlítani. a homokban megbújva sok kicsi kavics, és rég elmosott lábnyom várja, hogy mélyebbre kerüljön, vagy éppen kiemelkedjen. eltérő sorsok, és eltérő célok figyelhetők meg az érdes szegélyező sávban, ugyanúgy, mint az emberek társadalmában. 

kicsit ráközelítek, és mutatok néhány talált dolgot.

nagyon szép fényviszonyokkal ajándékozott meg a nyugvó nap, köszönöm neki. jutott ide betemetett hajó, vagy mi lehetett ez korábban,

rég itt felejtett lánc,

halász-bevásárló kocsi, (hát igen, ha olyan szegények szegények, hogy hálóra sincs pénz, bizony kölcsön kell kérni egynéhány kocsit a tesó áruházból)

és most már teljesen makró üzemmódra váltva egy sósvíz, és sósjég által erősen igénybe vett valaha délceg, kivágása után hajózási célokra felhasznált fenyőfa:

ez meg valami vas bisz-basz. de rozsdás.

az összes kikötői kép teljes méretben és még sok másik kép tallinnról, meg paldiskiről itt megnézhető:  http://s213.photobucket.com/albums/cc13/pentek/tallinn%20skybolt/

nem akarom ezt a blogot rengeteg fényképpel terhelni, így is van elég, szerintem.

talán elgondolkodsz, hogy akkor ez lesz vajon a beígért gasztro-bejegyzés? hát nem. azért ezt a címet adtam, mert a következőkben néhány érdekes holmit szeretnék bemutatni, amelyek engem is gondolkodásra kényszerítettek. nem lesz sok, ezt megígérem. és hogy miért tojásos lecsó? a lecsóval kell kezdenem, mert hát ugye az sem egyszerű önmagában. bár tudom jól, hogy vannak olyan tájai magyarországnak (pedig nem is nagy ország), ahol ha lecsót említesz, eleve tojással gondolják. emiatt most leszögezem, hogy zala megye azon területéről származom, ahol a lecsóban mindössze zsíradék, hagyma, paprika, paradicsom és némi fűszer található. megkülönböztetjük a lecsót, a tojásos lecsótól. a tojásos lecsó pedig úgy készül, mint a lecsó, csak tovább kell főzni, és jól besűrűsödik. na nem ám... de elhitted mi? szóval amikor kész a lecsó, szépen felöntjük ízlés szerint megfelelő mennyiségű vegyes tojással. hogy mi az a vegyes tojás, ezt kérdezed? hogy megtudd ajánlom figyelmedbe a jútyúbon (youtube.com) a profi szakács címszó alatt található körülbelül négy perces, de meg is nézem milyen hosszú videót.

04:06. bocs. tévedtem. de itt a link, lásd hogy milyen jó fej vagyok, még hármat sem kell kattyintanod: https://www.youtube.com/watch?v=qyihpAmaKMs

aztán óvatosan a vírusokkal! de végre levezettem ezt a sok sületlenséget (! : )) és kezdődhet a szemezés. elsőnek itt is van ez:

a felső rész még csak érthető, és világos is valamennyire: adott egy 5 szintes panelház, a tetőről a homlokzatra lenyúló, utólagosan ráeszkábált acél erkély lépcsővel, védőtetővel, de ami alatta van, az vajon mi? árnyékoló? kevésbé valószínű a látható árnyék miatt. kilépő? hol a korlát, és miért ferde? és különben sem emberek súlyának viselésére van méretezve. ha te tudod, nyugodtan megmondhatod, mert én nem tudom. viszont érdekel.

aztán folytatom egypár parazitával. igaz én ezt a szerkezetet is annak nevezném, de hát vannak nálam okosabbak ezen a bolygón. nem kevesen. úgyhogy akkor itt is van egy tádáá!:

nagyon szép kivitel, a nemtúl belváros peremén. valami irodaház lehet. no meg még egy példa értelmes megoldásokra parazitára. fogták a régit, szépen felújították, meghagyták réginek, aztán ráplaccsantottak egy üvegsávot. nekem tetszik.

azért meglátszik finnország befolyása.

aztán érthetetlen okból fura tornyokat emelnek a magas házak tetejére.

valahol gondolat-narancssárga, valahol meg belesimuló acél rács. azért mondtam hogy gondolat narancssárga, mert nehezen lehetett volna kigondolni ennél borzalmasabb színt. napsütésben messziről rikít. és nagyon csúf.

de a végére azért szép kéményeket teszek. nekem legalábbis szép.

itt van a már emlegetett ojjektum. a szocializmus gyermeke, a birodalmi építészet remeke, a nagy testvér ujjlenyomata. 

ez csak az egyik feljárat, ebből van mégegy tőle balra.

ez a lépcső tetején eléd táruló tér. egész majálisokat lehet itt tartani.

a felvonulási tér másik oldalán megint egy lépcső, visszanézve ez van:

jobb helyeken ennyi betonból egy egész város úthálózatát megcsinálják.

ott lenn meg mordor kapuja. ide vannak elzárva a tallinni orkok.

és a többi kép itt (http://s213.photobucket.com/albums/cc13/pentek/ojjektum/), ha felkeltette az érdeklődésed.

 eljött végre az idő. a várva várt! hát akkor kezdem is és képömlengéssel:

na hát eddig élőben még nem láttam aston martint. itt meg kettőt is. azé’ van itt pé’z jó’van.

azért az igazi jó buszokból itt is akad... de hogy hogy került ide? talán a ruszkik miatt. mindegy is, hiszen szép ez!

az autók után jöjjön egy termék, csomagolás meg viszonylag kisebb dolgok gyűjteménye.

elsőnek itt van a multi-lé. elég minimál.

meg ugyanebben a termékcsaládban a répalé. figyelem, nem torta, hanem lé!

ez nem minimál. vagy igen?

a tartalma répa ízű. nem tudom hogy csinálják, de amikor kortyoltam egy júniusi reggel jutott eszembe, amikor még a harmatos fűben kislisszanok a kertbe, hogy megjutalmazzam magam az éjszaka elkövetett idióta álmok túlélőjeként pár szál friss zsenge sárgarépával. és amikor beleharapok, roppan, friss, nyers, lédús, és érezni rajta, hogy ez még nagyon fiatal. nna pont ilyen íze volt. fincsiii

többféle játszótéren jártam már életemben, mert nagyon szeretek hintázni, de ez mindet felülmúlta: önedző, vagy inkább önszívató eu-játszótér magányos gyerekeknek. evezőgép, hasizom-pad, önemelő, önhimbáló. kizárólag atletikus gyerekeknek, akik már most a sportkarrierjüket, vagy a testüket építik:

juci a segítségemre volt bemutatni, hogy micsoda kínokat kell átélni a „játszani” vágyóknak. az észteknél egész évben esik az eső, vagy hó, és télen kockapisilő hideg van, emiatt egyfolytában depressziósak. két dolgot tudok elképzelni: vagy nem elégednek meg azzal, hogy lelkileg szenvednek, és a testüket is kínozni akarják (ezzel mondjuk magyarázható lenne a szaunázás ősi szokása is (meleg-hideg-meleg-hideg-meleg váááá)), vagy pedig a magányosokat taszítják ökínzásba, egyrészt, hogy kiközösítik, másrészt hogy ilyen „játékokat” adnak nekik. testi-lelki terápia. ezek után nem csodálkozom kedves „papa”, hogy magas az öngyilkosságok száma.

bár az is lehet, hogy a hidegtől teljesen megkukultak, és a játék, már csak amolyan torz fogalom; az évek múlásával, és a vodka fogyásával a hagyományos dolgok már unalmassá váltak. részegen ringlispilezni még biztos nem próbáltak. vagy igen, és éppen azért tiltották be: emiatt vannak ilyenek helyette.

tessék-lássék, a korian mindent tud! nem látható illesztés, és mivel a vizet nem engedi át, ezért kiváló mosogatótálcát is lehet belőle készíteni. helyettesítheti az acélt. aki dolgozott már vele, tudja, hogy ez mekkora szívás tud lenni. formatervezők, óvatosan az ilyen megoldásokkal, fordítva is elsülhet. viszont nagyon jól mutat. igaz tibi bácsi? csak még azt nem tudja senki, hogy mennyire rákkeltő. ha gyerekre tervezem a jövőmet, akkor korian nem lesz a lakásomban, az biztos.

az első két hetünket töltöttük e remek helyen. tallinn, gonsiori 9. ez a cím. és a hotel neve is. bár a hotelben nem vagyok biztos. ami érdekes, hogy ezen a címen van az eka ( eesti kunst akademia, továbbiakban: eka) hivatalos kollégiuma is. a dolog úgy néz ki, hogy van az első emeleten egy animáció meg grafika (asszem) tanszék, ahol előadások,meg mindenféle egyetemkedős dolgok folynak. aztán rögtön felette ott van a nevezetes szálláslehetőség, és a felső két szint a kollégium. ami különben tök, jó mármint elég fílinges (de utálom ezt a szót, de sajnos tudatlanságom oly mértékű, hogy nem tudok neki pontos magyar megfelelőt, így ezzel tudom legegyszerűbben leírni) koli, káb olyan mint a régi rk volt, amikor elsőskét sopronba kerültem. bár kicsit jobb állapotban van, de nyilván azért, mert újabb szerzeménye a városnak. a koli rész az faja, a hotel rész meg ugyanolyan, mint a koli rész. akkor miért hotel? miért nem hostel, vagy csak simán koli. érthetetlen a megkülönböztetés. ja és hiába volt tip-top, kevés dolog működik. én pl két szobában is laktam, de egyikben sem indult el véletlenül sem a fürdőszobai szellőztető. és a másodikban a wc is beszart. aztán mi is majdnem emiatt. ez így volt egy hétig, és kiköltöztünk ebbe a tündér-lakba, és martins, az egykori szobatársam mondta, hogy most hét elején jött egy muksó, hogy szétkapja a rakoncátlan kis vécécskét. mielőtt még spekulálni kezdenél, meg a hibákat keresni minden szavamban, hogy kötekedhess, elmondom neked, hogy az ex-szobatársam nevét nem írtam el. martins. ez a neve. lettországban a férfinevek hasonlóak, mint máshol a világon, és a globális nevek mögé szépen tesznek egy „-s”-t. és kész is a martins, vagy stevens, vagy csabas. igaz csabájuk nincs. de ezt úgyis csak andikámnak írtam. talán máshol nincs is csaba a világon, csak magyarországon. de ha van, és tudsz róla, akkor írd meg, oké? kíváncsi vagyok rá. kösz.

vissza a g9höz. illlyen magyarossan, ízessen. bulihelynek igen jó a koli rész. a g9 „hotel”be a házirend szerint nem vihetsz magaddal alkohol tartamú italt. de szerintem ők sem gondolták komolyan. aztán egyik nap láttunk itt egy papírt a folyosón, hogy este buli a nemtommá melyik szobában. el is határoztuk lacival, hogy bezony mi felmegyünk, és körülnézünk majdan este. a körülnézéshez vásároltunk is két üvegecske vodkácskát, hátha megszomjaznánk a kimerítő lépcsőzésben (két emelet felfelé!). a buliban aztán megismerkedtünk mindenféle pálinkakedvelő észt és finn gyerkőcökkel, itt haveroltunk le mihkellel is. az ő szobájában volt a buli.

a vodka meg eltűnt. mihkel megmutatta a diák trükköket, legalábbis a legalapvetőbb dolgokat, és aztán elment prágába. tartui kirándulásunkat nem adtuk fel, az után összefutottunk egy meggyes-dzsekis magyar lánnyal, aki tartuban él, és tulajdonképpen elhívott minket „ valamikor”. úgyhogy majd megyünk. főleg mivel a vonat piszok olcsó, ugye. a pétervári dolog is haladgat, bár még nem törtük kezünk lábunk az ügy érdekében, mert 10 nap alatt megjön a vízum, busszal vagy repülővel meg elmehetünk. húú tegnap láttam egy filmet, az a címe, hogy bongwater. nem túl jó film, de káb a kétharmadánál jack black előadja benne az erdő közepén egy táborban a tábor többi lakójának a jesus ranch c. szerzeményét, amit a tenacious d egyik kislemezén kyle gass-el közösen játszik. ez az egyik kedvenc számom a világon. bár sok kedvencem van, de ezt még erik mutatta. nem csak ezért kedvenc, hanem mert egyből megszerettem, és nem halványul. szóval a filmben volt egy lány aki egyszer csak felkapta a vizet, és összepakolt, és elhúzott az addigi lakótársaitól, lakásából. és olyan szép bőröndjei voltak, hogy nekem is kell.

de mutatok néhány képet is mert sok lesz a duma. itt juci össze van kötve lacival. vagy fordítva. nézőpont kérdése.

ezen még juci is meglepődött.

de úgy, hogy laci nyakába ugrott.

lacinyugalom detail-t lapozgat. a lényeg a hidegvér. jöhet medve, vagy tornádó, laci megvárja, hogy veszélyes-e. nekem tetszik ez a nézőpont. minek futni, amíg nem muszály. meg úgyis olyan gyáva dolog. vagy mi. úgyhogy én meg előrántottam a macsetámat a közelgő veszély előérzete miatt.

ez a titán arcom. éles, mint a kés. előkészületben: aston martin, és lola. a lola az valamivel lágyabb lesz. bikinis lányokhoz.

 tudod, tegnap sokat gondolkodtam. igaz talán köze van ahhoz is, hogy előtte nap meg az egyik otthoni palival beszélgettem egy olyat, ami már azért hiányzott, és segített egy kicsit objektívebbnek lenni. ebből kifolyólag elmentem sétálni, aztán meg a rimibe mert megéheztem, de nyugi; csak alapanyagot vettem, a ebédhez. azonban be kellett látnom, hogy egy olyan országba tévedtem, ahol a lazac feleannyiba kerül, mint a libazsír. nnna, oda a vésztervnek, hogy majd zsíroskenyeret eszek, ha nem lesz pénzem. hehe... valaki fentről biztos nagyot nevetett. de tudod mit? majd eszek lazacos kenyeret! vagy semmit. ahogy kinéz a dolog most, az orosz/ukrán piac vált a fő élelmiszer forrásunkká. egyrészt közel van, másrészt olcsó. bár a rimi közelebb van, de tele import cuccokkal; a piacon fele észt, a másik fele meg kétes eredetű. húst pl soha nem vennék ott, mert lehet hogy valakinek a nagymamájából van a darálthús. komolyan mondom, néha nagyon félelmetes hely. 

visszatérve a zsírra. azt tervezgettük, hogy a következő "magyar-est"-en zsíroskenyér lesz, meg igazi lángos. olyan jó fokhagymás tejfölös... de a zsír ára miatt kissé elgondolkodtunk. különben nagyon szép zsír! kis kerek áttetsző műanyag dobozka, olyan lepattintható tetővel, tudod. a tetőn egy kerek matrica, egy zöld mezős táj, rajta két-három libuci, és egy felirat furfangosan kanyarintott arany betűkkel: libazsír. nagyon megörültem, amikor megláttam... aztán nem annyira, amikor az árát is felfedeztem.

de a wasabi nagyon jó káposztával! tudom ajánlani. reggeli menü: egy fél lavas, kiterítve (így kb félkör alakú), nyers káposzta nem túl vékonyra vágva, sárgarépa vékonyra vágva, piros kaliforniai paprika nem túl vékonyra vágva, tejföl, egy kicsi mustár, egy csík wasabi, meg még ami eszedbe jut, nyugodtan, aztán feltekered, és kapsz egy vitamin-csövet. ezzel elindíthatod a napod! ja meg egy csészike zöld tea...

asszem holnap be is mutatom ezt, mert úgyis kellene egy gasztro bejegyzés... aztán meg átkeresztelem jamie oliver észtországban blogra...

ja és képzeld! ezt az egész bejegyzést csak jobb kézzel írtam, mert a balban a reggelim van. juci meg még alszik.

húú a végére kicsit sok lett a wasabi...áááá

ma elutaztam paldiski-be. az egy kisváros, nem messze tallinntól, kb 60km, és az út egy óra, meg az apró. ezt azért tettem, mert urbanisztikából az a feladatunk, hogy csapatokat alkotva mérjük fel az észt közlekedés helyzetét, áru- és személyforgalom szempontjából. legalábbis én valami ilyesmit értettem. a helyzet az, hogy egyedül voltam, mert nem tudom milyen csapatok vannak, és azt sem, hogy hova férnék be, mert erről a csapatosdiról csak emailben értesültem, mivel ugye én később mentem át erre a kurzusra. vonattal indultam, mert a busz indulási helyét nem találtam meg, a vasútállomást meg azért nehéz eltéveszteni. jegyet akartam venni a pénztárban de a kedves hölgy lebeszélt róla, merthogy 4 perc múlva indul a vonat, és hogy kpért fönn is vehetek. nem akartam vele vitatkozni egy idegen országban egy harmadik nyelven, úgyhogy inkább felszálltam a vonatra. nem is volt semmi gond, a jegy meg baromi olcsó. 16 korona volt a 60 km. az olyan 250 ft. heló máv… akkor most mi van? a vonat nem volt túl szép, meg túl új sem, viszont majdnem réginek mondanám, és kissé lelakottnak. ennek ellenére nagy betűkkel fel volt írva minden belső ajtó mellé, hogy wifi hálózat elérhető. heló máv, mi? paldiski nem túl nagy. amit el tudok mondani róla, az az, hogy nem túl nagy. és különösebben nem is izgalmas. ennek megfelelően semmi izgalmas nem is történt velem ott.

számomra ez lett a nap fotója

valahogy megszerettem ezeket a darukat. talán mert otthon nincsenek?

egy elhagyott valami. kisgrandkanyon.

meg egy gát.

de lássuk csak, itt ez a tábla:

amikor felfogtam, hogy mik is azok rajta, akkor azonnal az indulási időket kerestem… én ugyanis nem akartam ilyen lyukacsos lenni. ennek is csak egy oka van: ha hazamegyek kilyuggatva, a kedves lakótársaim még vmi konyhai segédeszköznek néznek, és attól fogva mindig velem szűrnék le a spagetti tésztát…

de folytatom mással. mert van ám mit mesélni, nehogy azt hidd, hogy nincs, csak én vagyok lusta mindent leírni.

vasárnap, gondoltam kimegyek itt a helyi sportövezetbe, amit a tallinniak gondosan kialakítottak maguknak: a tengerpart mentén tallinntól keleti irányba egy hosszan elnyúló zöld sáv, kerékpárúttal, és járdával.

ide szoktak kijönni mozogni. futni, biciklizni, ilyesmi. mozogni. esetleg korcsolyázni. de mindenképp valami mozgással kapcsolatosat, mert nincs közel a belvároshoz, ezért mozogni kell felé. na de hogy lássad, hogy van még egypár szó a tarsolyomban, el kell mondanom, hogy nagyon meglepődtem, amikor egy kisebb csoportot láttam együtt, egy irányba kocogni. el is gondolkodtam, mondom vasárnap ez ilyen össznépi foglalatosság, hogy kora reggel 12 kor futnak? merthogy aznap sikerült végre 10 előtt felkelni, igaz csak pár perccel, de azért győzelem álomország ellen. 83:1. oda.tizenegy volt mire reggeli, zuhany, meg ruci is megvolt, és fél dél mire kijutottam a szállóból. nekivágtam hát a semmiképp sem nemes célú utamnak. és úton útfélen kocogók. ez már gyanús volt nekem is, és főleg az, hogy kétoldalt sárgamellényes gárdisták terelték a mozogni szándékozókat. nomeg a forgalom. sehol egy autó a főutcán. valami történt. igaz heller bácsi? bár ez se nem malevil sem a 22es csapdája és üvegfal mögött se vagyok*, de mindenképp kézzelfogható, és szemmel látható (semmiképp sem összekeverendő) változások következtek be a mindennapi helyi forgalmi rendszert totálisan átformálva.

ahogy haladtam kifelé egyre több, és egyre furább futókkal találkoztam, és útközben pedig sörsátrak hangfalakkal felszerelve igyekeztek felvidítani, és buzdítani a kocogókat. az első ilyen egy technosátor volt. atomkraftwerk tombolt a dobozokból. aztán jött egy rocksátor élő fellépőkkel, amikor arra jártam, épp a sweet child o’ mine c. a guns’n’rosesnak világhírnevet szerző dalt adták elő, de hogyis mondjam finoman, nem egészen világhírnév minőségben.

volt aztán töltősátor, mármint víztöltő, ahol a futók ihattak, meg volt energiasátor, meg rendőrség, meg las vegas, meg homok, meg tenger, meg nyalóka, meg napsütés, meg izzadságszag az nem, meg zöld fű, meg sok ember. én meg letelepedtem egy drum&bass sátor előtt olvasi.

hasravágtam magam a fűbe magyarmódra, és ünnepi drámendbézre olvastam a zabhegyező első öt fejezetét. egykis vasárnapi szieszta a tengerparton. mi kell még? mondjuk egy bazinagy remora koktél, meg egy jó csaj. esetleg egy lakás a közelben, talán egy autó, de egy éves villamosbérlet is jó, ha van mellé könyvtári tagság. vagy túl sok? na sebaj, már kimunkálás alatt van a következő ötéves terv. az első pontja, hogy ne tervezz előre semmit. nem tudom, hogy tudom-e majd teljesíteni ezeket a komoly kritériumokat, de megteszek minden tőlem telhetőt, vagy még többet. a második pontot már nem dolgoztam ki, mert ellentmondana az elsőnek.

hétfőn átköltöztünk ide a niine 6ba. jókis kecó. igazi partilakás. az első emeleten van egy kétszintes faházban, a miénk a középső lakás, és kétoldalt semmi szomszéd. mielőtt átcuccoltunk kétszer eljöttünk ide. egyszer körülnézni, egyszer meg fixálni a dolgokat, és megbeszélni néhány részletet. a lány, aki itt lakik rendes körülmények között a barátjával. a csávó művészpalánta, kb 28 éves és grafikázik, meg fest. mindenféle vicces dolgokkal vannak a falak megtűzdelve. a lány meg egy színházban dolgozik, de amikor először láttam, egyből gilingalang jutott eszembe róla a pán péterből. miután beszélgettem vele, egyre inkább gilingalang járt a fejemben, és hogy ez a lány egy igazi tündér, és a vége felé a hátát nézegettem, hogy nincs-e valami furcsa dudor a garbóján, ami az eldugott szárnya lehetne. az egész megjelenése tündérke, a frizurája, az arca, a szája, a fogai, a keze, a ruhája, minden. amikor átjöttünk a holmikkal, már a repülőgépen ültek, és mikor mi elmegyünk innen, még nem jönnek visszafelé.  sajnálom, hogy soha többé nem találkozunk velük, mert hihhetetlenn jó fejek, és végtelenül aranyosak. a nappaliba érve felfedeztem, hogy egy nagy papír lóg a falon, ami addig láthatóan nem volt ott. valahogy mindig észreveszem az oda nem illő dolgokat. nem volt más, mint egy lista javaslatokkal, jótanácsokkal, tippekkel. a lány itthagyott egy csomó kártyát, amik mindenféle bérletek, meg kedvezményekre jogosító igazolványok, és mindegyiket leírta, hogy mire jó. a lakásról írtak pár okos dolgot, meg arról, hogy hol érdemes szórakozni tallinnban. egyszerűen majdnem elolvadtam, és azonnal szerelmes lettem a tündérbe. a konyhában mindenre ráírták hogy mi az amit elfogyaszthatunk, és mi az ami nem, persze azon kívül, ami nem egyértelmű, mint pl a két paradicsom, egy fél üveg piros pesto, egy fél üveg édes csiliszósz. nyilván megromlana 4 hónap alatt, szal egyértelmű, hogy ehetünk belőlük. ÉS! bár eddig nem írtam nagy betűket, mert nem szeretem őket túlságosan, és még a shift-et is lusta vagyok egyfolytában nyomogatni, szóval bocsi, ha zokon vetted, hogy a nevek, meg a tulajdonnevek is meg a mondatok is kisbetűvel kezdődnek, ez nem rossz szándékból van, csak azért, mert én írom. fontolgatom, hogy az ékezeteket is elhagyom, de akkor nehezebb lesz olvasni, és értelmezni. úgyhogy ez még várat magára. de akkor vissza. ÉS! van egy nagy üveg fehérkés sárgás kenhető állagú holmi a hűtőgép mellett a konyhapulton, amire ráírták magyarul, hogy méz. itt én még azon is elgondolkodtam, hogy az észtül vajon mi lehet. de megszagoltam, és tényleg méz, szóval ennyire tündériek! a lakás nagyon klassz, fatüzeléses. van mosógép, szép nagy konyha, ami egyszerre 3 emberpalántának azért nem elég, de ahhoz egy kicsivel nagyobb konyha is kevés lenne, úgyhogy majd beosztást csinálunk. na internet, lábas fürdőkád. heló mi? egy nagyon csúnya nappali bútorzat, de hát ez kötelező. tv, 30 csatorna, vagy mennyi, és van discovery. nem mintha sokat tévéztünk volna eddig, meg sokat akarnánk, de azért kíváncsiságból már megkukkantottuk az észt műsorokat. itt se jobb, mint otthon. van egy dvd lejátszó, ami nincs a tvhez kötve, mert a tv-n nincs hozzá bemeneti csatlakozó. szegényke már nem mai szerkezet. a kanapén ülök most, mellettem meg egy yukka. a tulaj is nagyon jó fej, már többször beszéltünk vele, segít fát szerezni, meg mondta, ha bármi van, nyugodtan szóljunk. igaz, ha ezt nem mondta volna, én akkor is nyugodtan szóltam volna neki.

van egykis szomorúság is a mai napra, laci ugyanis itt hagyott minket. hazament, és kissé csalódottnak tűnt. teljesen érthető, hiszen az egyetemen is volt egy kisebb félre értés, és munkát sem talált. pechre a lakás tulaja pont nemrég jött, hogy próbáljon meg két címet, amiket hozott, de sajnos laci már pärnuban volt. jó utat lacikoma, kár hogy elmentél.

eről jut eszembe, hogy tegnap idebenn evett minket a fene, és gondoltuk ez így nincs jól. és felfedeztünk egy bumerángot a nappalibútorzatba rejtve, amiről úgy gondoltuk, hogy tudunk mi neki jobb helyet! cipő, gatya, zokni fel, bár nem ilyen sorrendben, aztán irány a közeli focipálya, ami egy kőfal tövébe van bezsúfolva. a fal tetején meg valamiféle régi szovjet városi park széle látszódik szép nagy juhar, hárs, és platán fákkal, bár az utóbbiban nem vagyok biztos. nameg valami kökény féle töviskés bokor. a másik oldalon meg egy fasor, meg villamospálya, aztán meg nagyforgalmú út.a terepet mi ideálisnak ítéltük aerodinamikai tesztelésre, bár a szél kissé kavargott. fogtuk az igényesen lelakkozott fadarabot, aminek a közepén egy festett kenguru díszeleg, és eldobtuk. vagyis laci eldobta. repülésnek nem nevezném, amit végrehajtott az eszköz a levegőben. durr földbecsapódott. tettem egy próbát én is, hogy majd én megmutatom. elsőre nem akartam full erőből megdobni, hátha a világ végéig repül, így lazán engedtem el, aminek az lett a következménye, hogy kicsit billegett, aztán ugyanúgy beásta magát. remek. aztán nekiálltunk kísérletezni mindenféle trükkökkel, hogy legalább kanyarodásra bírjuk a szerszámot, mert a visszajövetelében egyre kevésbé bíztunk. tényleg mindent bevettünk. de semmi. aztán egyszer csak elkezdett kifelé kanyarodni! mondom most mivan! látnod kellett volna. igyekeztem rekonstruálni a hajítás mozdulatát, hátha levonhatok valamiféle következtetést, és még egyszer megpróbáltam ugyanúgy útnak indítani, de másodszorra teljesen váratlanul egyenes pályán pörgött, és lezuhant. érthetetlen. aztán laci küldött rá mégegyett, mint utóbb kiderült egy utolsót, mert a fegyver, vagy mi egyenesen a fel tetején lévő bokorba repült bármiféle kanyarodás nélkül. nahoppá. akkor kerüljük meg, és a park túloldaláról visszajővén keressük meg. persze. de nem két ilyen mulykó. másszunk fel! kb hat méter magas a kicsike, sportcipőben, kicsi fugákkal. többet asszem nem kell elmondanom. laci mászik, én lentről irányítok. majdnem felér a párkányig, merthogy azis van, de nem tud tovább menni. lemászik. kitaláltam, hogy van ott egy ajtó, meg egy monolit előtető hogy majd arra felmászva már majdnem félúton leszek, és neki is eredtem. fenn állok, keresem az utat felfelé, látom, laci irányít, de azonkívül, hogy elértem a párkányt mást nem nagyon tudtam csinálni. és még a vas is, amibe kapaszkodtam megindult kifelé. remek. na akkor vissza. mire lemásztam lacinyugalom már egy másik helyen próbálkozott, láthatóan több eredménnyel. kis súgás lentről, és fenn is van! szuper. akkor nézek én is valamit. találtam egy bíztató útvonalat, hát nekiestem. kb két perc elteltével már a bumerángot kerestem, szóval jó helyen másztam. meglett végül a bot, mert ezek után másnak nem nevezném. pali ha olvasod, majd küldök képet, aztán a petikével konzultáljátok meg. aztán hazaindultunk a parkon át. hazaérve azonban hátbavert minket a felismerés, hogy laci telefonja nem jó, az én egységem lemerült, itt állunk a ház előtt, és nincs kulcsunk. hát akkor marad a rómeó és júlia féle megoldás: az áttetsző homlokzati elemen mechanikai behatás által kiváltott audiojel keltése nagyszilárdságú szervetlen természetes anyaggal. sajnos eredménytelen, mert a csajok túl hangosan hallgattak zenét. így elmentünk a rimibe, és vásároltunk kaját, mert már marhára megéheztünk. látod az utolsó mondatrészt? csupa m betűs szó. jól tudok alliterálni, mi? vettünk rák csipszet, hal csipszet. apa ezt a részt meg neked ajánlom: sós, borsos főtt sertésfüle csíkok, pintes dobozos sör, ami elég jó féle, tartuban, az egyetemi városban főzik, olyan ott, mint nálunk a soproni az nyme-n. és a pint 0,568 liter. fel van rá írva. a malacfüle nagyon finom. van nekik valami olyasmi pékholmijuk mint a langaló, de egy kicsit más a tésztája. és lavas nak nevezik. és van nagy, kicsi, kerek, szilvamag alakú, és van ilyen nagyon vékonyra nyújtott, összehajtogatott, kiterítve kb 70cm átmérőjű kör nagyságú is. meg grillkolbász, meg rénszarvas, jávorszarvas, meg vaddisznó konzerv. bár ezekből még nem ettem, de ami késik nem múlik. az olajos hering az nagyon finom, a grillcsirke hasonló mint otthon, de a krumplipüré nem. a kaviár elég olcsó, de még csak egyszer ettem. van tejföl, de túró nincs. csak ricotta. tegnap abból csináltunk túrógombócot, amit azzal tettem még egyedibbé, hogy lime is került bele. egész jó volt, invitáltunk pár erasmusos emberkét, és megkóstolták. ízlett nekik. na mára sok lesz, igaz sokminden is történt az elmúlt pár napban, de ahogy felkérődzöm, majd még írok. na jóéjt!

*bocsánat, de sajnálatos tévedés történt a memóriámnak köszönhetően. a felsorolt regények: a 22-es csapdája, és  valami történt joseph heller munkái, a malevil, és az üvegfal mögött pedig robert merle írásai. nagyon hasonló a nevük, bocsánat még egyszer a tévesztésért. a szerk.

 vannak napok, amikor igazán elgondolkodom, hogy vajon a nap felkelt, vagy nem? valóban nagyon sötétek is tudnak lenni errefelé a világosabb napszakok. bár a szem nagyszerűen van megalkotva, ezért ritkán észleljük szabad szemmel, legtöbbször a fényképezőgép kijelzőjén látom, hogy még mindig alul exponáltak a képek, pedig ugyanúgy legnagyobb blendeálláson, és 1/100 as zársebességen van, természetesen iso 64 alatt. és azokon a napokon... : ) szóval olyankor kénytelen vagyok emelni a fényérzékenységet, meg növelni a blende nyitásának hosszát, hogy valami látszódjon is, de gyakran van bemozdulás határon, és bosszant kissé. de most bemutatom a belsőépítész szakirány épületegyüttesét belülről. azért csak belülről, mert kívülről elfelejtettem lefényképezni, és ez csak most jutott eszembe, éjfél után 14 perccel. persze kimehetnék most is, és ha igazi jó író lennék, aki az olvasóiért mindent megtesz, akkor ki is mennék, de én lusta író vagyok. meg lusta diák is. úgyhogy nem megyek, meg különbenis a most látható képeknél is sötétebbek lennének.

 ez itt a tanszék. gyakran vannak itt azért tanárok, de a képek péntek délután készültek. olyankor sehol sincsenek tanárok. legfeljebb otthon, vagy máshol. rengeteg detail van, és kölcsönözhető! ez neked szól pali... ki is vettem vagy 6-ot... mostanában acél szerkezeteket nézegetek, meg azokon filózom, ez az ami foglalkoztat. most. ja nem. most épp a blog. de hasonló.

 ez a master-ek terme. minden master előadás itt van. régen ez a suli is olyan volt, mint az ami régen. minden évfolyamnak volt kabinetje, és oda tartozott. itt még mindig van kabinet, de amióta éjjel nem lehet bennmaradni, senki sem dolgozik itt. ahogy az amiban sem. tisztelet a kivételnek.

ez a harmadéves (végzős bachelor) kabinet. nemrossz. el tudnék dolgozgatni azért itt.

a rajzterem. itt szoktak rajzolni. de nem csak rajzolni szoktak itt, hanem festeni. de nem csak rajzolni meg festeni szoktak itt, hanem pasztellozni is. és nem csak rajzolni, meg festeni, meg pasztellozni szoktak itt, hanem néha még mást is.

ez meg a rajzterem ajtó. a legkülönb mindközül. érdekessége, hogy a forgástengelye az nem a sarkában van, hanem valahol a lapjának függőleges egyötödében. ezzel lehet szeparálni a rajztermet, ahol rajzolni, meg festeni, meg pasztellozni szoktak, meg néha még mást is.

a másodikas kabinet. ez a harmadikas után van, a legmesszebb a bejárattól, a labirintus legvégén. mert a folyosók labirintusszerűen kötik össze a véletlenszerűen eldobált termeket, ahol értelemszerűen diákok tudnak tartózkodni, ha akarnak. és ez véletlenül sem színház, kedves tanárúr. 

itt az elsősök kabinetje is, ami a bejárathoz legközelebb, az első-felső szinten rögtön balra. a harmadik és második évfolyamok szobáiba a rajztermen kell keresztülmenni, ahol rajzolni, meg festeni, meg pasztellozni, meg néha még mást is szoktak, de ahhoz jobbra kell fordulni.

a konyha. közös. klassz dolog a suliban is. 

és a wc. bobi, ha olvasod, ezt neked. : )

nna ez itt tallinn olyan magasról, mint a gúgülörszben van. nemtom milyen magasról, de nagyon magasról. egész jól látszódik itt mindaz, amit multkor elmondtam. vagy nem, kitérdekel.

de ha már elkezdtem azért leírom önszórakoztatásra (mert úgyis unatkozom most egyedül itt a szobában, mert én itthon maradtam portfóliót összerakni, ami holnapra kellene a kurzusváltáshoz) hogy szépen látható a belső tó, aminek a legendája az, hogy réges régen, egy messzi-messzi galaxisban egy nő elvesztette a fiát valamilyen összetűzésben, és köveket kezdett hordani a gyermek sírjára, ami aztán a felső város alapja, és mohaként kinőttek rajta a házacskák, és utcácskák. na és a nagy cipekedésben és elkeseredésében szegényke a lábára ejtett egy követ, és ekkor kitört belőle a sírás, a kő pedig pont egy olyan kritikus pontra esett, hogy eltorlaszolt egy hattalmass völgyet, és a könnyei feltöltötték vízzel és így lett a tó. szép történet igazából, csak én vagyok olyan tudatlan marha, hogy nem tudom megjegyezni. de jó csajok neveit valahogy mindig megjegyzem. bár lehet hogy azt is csak azért, mert az utóbbi időben csak viki nevű szép lányokkal találkoztam. most vagy nagyon népszerű ez a név, vagy pedig kötelez. vagy én vagyok süket, és van köztük niki, meg kiki, meg mittoménmég mi. vagy van még egy lehetőség, hogy az agyam nem képes több női nevet befogadni, ezért mindenkire viki-ként emlékszem, ha nem is az a neve...

nade itt a második, enyhén ránagyított kép:

elmondanám, hogy mi van rajta, de nekem még nem jelent meg. pedig bizisten beillesztettem ide...

na végre. ezen már jobban látszódik azért a történelmi belváros. az az a rész, ahol sokkal több a vörös a képen. oda koncentrálódott tallinn cserepeinek nagy része. a telesírt mederből is van még itt vmi, de akkor jöjjön a bronzkép:

ez se jön be... megint trükközni kell... 

na mindegy. mindjárt folytatom.

naszóval. erre tettem két kis sárga bizgentyűt. de igazából semmit sem jelölnek, csak találomra ráböktem a térképre, hogy elhidd milyen sokat kell az iskoláig mennünk. borzasztó távolságra van... meg különbenis mi értelme lenne egy virtuális térképen bökdösődni, amikor azt írok ide amit akarok, és te meg elhiszed. innen nézve mexikóváros térképe is lehet ez. én a helyedben azért lecsekkolnám... 

na meg itt van ez a portfólió ügy. elfáradtam. holnap reggel be kell vinnem, mert átjelentkezek másik osztagba, és az ezredes, meg a többiek kértek egy piszkos tizenkettőt, én meg csak vakartam a kobakom, mert viszketek, vagy amit akartok...

Talán kevés olyan hely van a világon, ahol magasabbra húzták az ácsok a tetőt, mint itt. A legmagasabb tallinni templom valószínűleg nem csak Észtországban nem talál kihívót, több mint százötven méteres magasságával, és az ördög szerencsétlenségével messze emelkedik mindenek fölé.

Tematikailag többféleképpen írhatnám le, hogy milyen város Tallinn, de módszertanilag biztosan kifogásolható lenne mindenféle próbálkozásom. Főleg abból az okból kifolyólag, hogy még csak mindössze egy hetet töltöttem el a tengerillatú, felhős, legendákkal zsúfolt városka hangulatában.

Azt kell hogy mondjam, hogy Tallinn nem egy város. Ezt már az érkezésünk éjszakáján megállapítottam titkon, bár akkor még csak egy nagyon kis részét jártuk be szállást keresve. Sokarcúsága már akkor feltűnt. Azóta minden nap tettem egy kisebb, vagy nagyobb sétát a város részeibe, társakkal, vagy társak nélkül. Ha egy tortának képzelem Tallinnt, akkor talán még csak egy szeletkét sikerült elfogyasztani, és azt is csak az én jóindulatomon múlva. Tévedésem nem kizárható, így meglehet, hogy több szelet van, mint ahogy én gondolom. Első ízlelésre Tallinn kellemesen selymes, barátságos, magával ragadó, és esztétikusan tálalt. A különböző rétegek közötti különbség egyáltalán nem zavaró, sőt együtt könnyen befogadható telt ízt alakít ki. A krém pontosan olyan, mint amilyennek a krémnek lennie kell: édeskés, puhácska, cukormázzal megkent. A turistáknak. A tészta már egész másik kérdés. A kirakat Tallinn jól működik, szépen szervezett egységként dolgozik. Angolul csak kevés helyen nem beszélnek, de nem is nagy baj, hogy van, ahol csak mutogatással értethetem meg magam; erre felénk Kelet-Európában úgysem divatos a rostélyost véresen lenyelni. A történelmi marcipánvár valóban nagyon szép, bizonyosan jól áll neki a karácsonyi hóesés, borús időben is színes embertömegek hömpölyögnek eurókkal dobálózva. Mint oly sok mindennek ezen a kicsike Földön, az arannyal futtatott naplemente utánozhatatlan ruhakölteménybe öltözteti a középkorból fennmaradt, és mára vonzóvá helyreállított szűkutcás, sikátoros, kanyargós, kerek kövekkel kirakott, botladozós, innen-onnan zeneszűrődős, kavargó illatos belső belvárost, vagy fellegvárost. Fellegváros, mert ez a terület legmagasabb helyzete, nyilván a korábbi kavargó időszakok hosszú évszázadainak tapasztalata kényszerítette a házak felépítőit arra, hogy ők meg a meredek hegyoldalra kényszerítsék az esetlegesen felettük uralkodni kívánókat. Ha valaki valóban le tudta győzni őket, akkor saját maga számára erkölcsi győzelmet is aratott, hiszen mélyen lentről küzdötte fel magát, alulról nézte gyermekként bámulva, hogy mi az, amit el akar érni, és ha sikerült, akkor öröme túlszárnyalhatatlan, hajnalig véget nem érő örömködésbe, és iszonyatos részegségbe torkollt, mert hiszen legyűrt valamit, ami felette tornyosult. Mostani tudásom alapján az észteknek soha nem volt saját királyságuk, mindig tartoztak valahova, az identitásukat mégis meg tudták őrizni évezredeken keresztül.

Nem tudom, hogy jó úton próbálkozom-e sosem próbáltam meg ennyire összefoglalni valamit, amit alig ismerek, mégis kétségtelenül hatással volt rám. Talán semmit sem próbáltam meg még ennyire összefoglalni. Az a gondolatom támadt, hogy az általam készített képek alapján írom körbe, hogy milyen is a város, de azt hiszem, nem lenne hiteles, hiszen csak képeslapok lennének, és úgy hatna, mintha egy másfélórás mozifilmből kivágnék találomra körülbelül 24 képet, és azokat vágnám egymás mögé, így nyerve a másfél órából egy másodpercet, ezzel érthetetlenné és értelmetlenné téve azt. Mintha a Star Wars trilógiából, a régiből, lejátszanám azt a részt, amikor Han Solo fegyverrel a kezében a klónok után ered a folyosón, aztán azt, hogy Leia barátságot köt a kis mackólénnyel, aztán meg azt, hogy „Én vagyok az apád!” semmi értelme. Kicsit későre húzódott, hajnal három óra kilenc perc helyi idő szerint. Bár nem vagyok álmos, de ha a holnapi (vagyis jobban mondva mai) napot is el akarom kezdeni, akkor most pihenő állapotba helyezem magam, és átgondolom mégegyszer ezt a bemutatást.

A reggeli zuhany sok mindenen segíthet, de van amin nem tud. A Tallinn család tagjai egymástól szét nem választhatók, szoros testvériséggel kötettek egymáshoz, csak együtt nézve érthetjük meg a családfát, amelynek gyökerei a távoli múlton támaszkodnak. Valaha virágzó kikötő város, egykori Hanza-érdekterület, Szibéria nyugati szeme, a csak ritkán befagyó öböl, és más előnyök miatt vonzó ennyire a terület. Az itteniek történetei, és az olvasott, vagy gyűjtött dokumentumok alapján, ez itt az észak Kárpát-medencéje. Történelmi hasonlatossága, ideológiai vonzatai kétségtelenül erre a következtetésre irányítják a gondolataimat. Fontossága megkérdőjelezhetetlen, hiszen az északi-tengeri kereskedelem lebonyolításában nélkülözhetetlen szerepet játszott. Nem pontosan tudom, hogy milyen természeti kincsekkel gazdálkodik, de azt hiszem, hogy Szibériával úgysem kelhetne versenyre, így nem is annyira fontos tényező. A táj gyönyörű: tenger, szárazföld, belső tó, mocsarak. Hamarosan meglátogatok egyet közülük, azt mondják nagyon szépen kiépített járdákon közlekedhetünk a nádas-füves-vizenyős bokrok között. Valaha gabonamező foltjai tarkították a földeket, a népesség növekedésével azonban az erdőgazdaság eléggé visszaszorult. Széphazánkhoz hasonlóan, valakinek mindig szüksége volt a stratégiai jelentőségő csomópontokra, hatalma megszilárdításához, vagy fenntartásához, így az észtek sem élveztek sokkal több szabadságot, mint a közép-európai hegyvonulat gyűrűjében lakók. Állítólag, még rokonok is vagyunk, merthogy egy nyelvcsaládból származtatnak minket a nálamnál okosabb emberek. Hogy ezt elképzelhetőnek tartom-e vagy sem, azt ne most beszéljük meg, legyen annyi elég, hogy a jelenlegi ismereteimet tekintve vannak kétségeim. De a két nép történelme mindenképp mutat rokonszőrűséget, ha nem is úgy, mint ahogy egyesek elképzelték; sokkal István királyunk uralkodása után jegyezhetünk fel olyan gondolatjellel kezdődő különböző mással- és magánhangzókat, amelyek szellemiségében majdnem teljesen egyeznek. Mivel a középkori és újkori történelmükről sok mindent még nem tudtam megjegyezni, legyen a változatos huszadik század. Az első világháború után megalakult az első önálló észt demokratikus kormány. Négy év kemény munka után jöttek az oroszok. Majd Hitler és Sztálin titkos paktuma alapján itt is maradtak. Aztán jött Hitler. Mégis másképp gondolta a dolgokat. (Lehet, hogy fogytán volt az olaja.) Aztán jöttek az orosz „felszabadító” csapatok, mint nálunk, és ahogy az lenni szokott, itt felejtették magukat. Ötven évig ők is a „Szabad Európa” rádión, és a finn televízióadáson éltek, így az öregek nagy része megtanult finnül, amit ma kiválóan tudnak kamatoztatni, az idelátogató szórakozni vágyó északi szomszédaikkal kialakított szoros üzleti kapcsolatban. Kilencvenegyben aztán már kevés orosz volt itt, és úgy gondolták, hogy most már a nagy testvér hátszele nélkül is boldogulnak, és cselekedtek is ennek érdekében: először a három balti államot végig kanyargó élő láncba kapcsolódott minden szabadulni vágyó. A több mint hatszáz kilométeres ember-kígyó valóban elgondolkodtató. Az egymást kiváltó esemény sorozatok következtében egyetlen teendő maradt, ha a függetlenséget szeretnének: azonnali kormány alakítása, a köztársaság kikiáltása, és a média megtartása. Mindhárom részt sikeresen, és vér nélkül teljesítették, a kivezényelt orosz katonák nem támadták meg a fegyvertelen tömeget, tehetetlenül levonultak. Ezek után egy nagyobb összetűzésbe kerültek az oroszokkal, de azt is elég érdekes kontextusban. A katonák ugyanis már régen elhagyták az országot, amikor az itt élő letelepedett, vagy betelepített orosz ajkúak rájöttek, hogy akkor őket, most el fogják szakítani a hazájuktól, mert eddig nem volt gond, az únió miatt, de a szovjet birodalom feloszlott, most mi lesz? Kétségbeesésükben az utcákra vonultak, a parlament előtt követelték, hogy mondjon le a kormány. Aztán betörtek, és a miniszterelnök felhívására perceken belül Tallinn népe kitessékelte őket a palotából. Ezt is megoldották súlyos sérülések nélkül. Ma is elég szép számban találkozhatunk cirillbetűs feliratokkal, és akadnak olyan utcák, ahol észtül nem is nagyon értenek. Érdekes keverék, de ettől olyan, amit egyedinek szokás nevezni. Az azóta itt működő, és egymást követő kormányoknak egy közös célja van: Észtország előre mozdítása. És ahogy így tűnik, mintha jó irányba terelgetnék juhaikat. Igaz, azt még hozzá kell tegyem, hogy az észtek nem szívbajosak, ha valami nem tetszik nekik, akkor cselekednek. De addig megőrzik a rájuk címkeként biggyesztett „északi hűvös vérmérséklet”-üket.

A tallinni testvérek jól megférnek egymás mellett. A történelmi városmag köré települt üzleti-, és lakó negyedek egyre magasabbra törnek, és modern társadalmi igényeket szolgálnak. A város szépen megéldegél idegen forgalmából, a belvároson kívül sok minden említést nem érdemel, gondolhatnánk, de azért figyelemre méltóak a dinamikus fejlődés jelei: 30-40 emeletes financiális befektető torony, szállodák, bevásárlóközpontok, busz-, troli-, és villamos hálózat, földalatti buszpályaudvar a belváros peremén… Az a véleményem alakult ki Tallinnról, hogy több városból áll össze egy egésszé, ahogy a korábban felhozott torta. Több, városrészenkénti központtal, önálló életekkel, más-más történetekkel.

(Salinger emlékére.)

a képek kissé sötétek, de vagy ilyenek, vagy homályosak lesznek, ezek közül választhattam. sajnos a gépem ennyit tett lehetővé. majd egy canon eos 650d-vel újrafotózom. egyszer... meg állvánnyal!

augusztus28, ferihegyegy, reggel 8 óra. a csapat megérkezik a repülőtér előterébe, és megkezdi a sorbanállást a check-in-nél a 1015ös turku-i járatra. na persze. negyed kilenc után érkeztünk, kicsit alulteljesítve a menettervet. de sebaj. juci csomagjait szép esztétikusra összemokszolta laci, amolyan magyarmódra. elég amis lett. : ) aztán kapott pár réteg fóliát, és kész is az alien! siker mindenhol, kivéve a beléptető kapunál. laci kénytelen volt kipakolni a mézeket, amiket gondosan bekészített, mert a méz is folyadéknak minősül. aztán beszálltunk. gyorsít, emelkedik, ereszkedik, lassít. röviden ennyi volt, mintha síneken húztak volna minket. sima volt az egész. kicsit játszottam tehetetlenséggel: ereszkedés közben balra kanyarodtunk élesen, és közben előre hátra dőlöngéltem, mint az esőember. ennek eredménye képpen, olyan furcsa reakciót produkált a szervezetem, hogy szédülés fogott el, és úgy éreztem, hogy kb. 3-4 g erő hat a fejemre. turkuban lekéstük a normál ügyintézést, mert beszélgttünk kicsit a pilótával. így nekünk külön kellett kaput nyitniuk a tisztelt finn légitársasági alkalmazottaknak, aminek láthatóan nem örültek. de a csomagokat így sem kaptuk meg hamarabb. aztán jött a reptéri busz. vagyis nem az, de elvitt minket turku belvárosáig. ami a repülőn olvasott útifüzet alapján fél óra, és 5 euró, de egyik sem bizonyult igaznak. két és fél euró, és kb 15 perc. szal minden a fele. de ez elég optimális volt, jobb mintha a duplája minden. turkuban elvonszoltuk magunkat a buszpályaudvartól a vasútállomásig, aztán vettünk jegyet. a jegyvásárláshoz is sorszámot kellett húzni : ). 157. egyből kaptunk a következő helsinkibe tartó intercity szerelvényre nemdiák jegyet, mert nem fogadták el a nemzetközi diákigazolványt. miért nem lepődtem meg?

 laci órát fényképez.

aztán kb két óra vonatozás a hangtalan semmiben.

jucitúsz

közben néhány alkalommal meggondolatlnul kb kétszázzal beleszáguldottunk alagutakba, amik megterhelték a dobhártyát, de még aludtunk is.

lacitúsz

ez a táj majdnem olyan, mint nálunk.

helsinkibe érkezve egy szép pályaudvaron találtuk magunkat, ahol frissen szedett borsó nagy halomba pakolva zöldellt egy zöldséges bódéban. volt még ott áfonya, némi eper, egy kevés málna, és szeder. na itt kimerült a finn mezőgazdaság. hat után volt már. amíg juciék megpróbáltak szállást, vagy kompot nézni, és addig vízért indultam.

szegény csövesek... most kukáztak egy mekbúkot. bár kajájuk lenne... meg vízük!

helsinki villamos

munkamegosztás van, na. találtam egy boltot, de zárva vot már. egy másikat javasolt egy helyi gördeszkás csávó, de azis zárva volt, ezért aszonta menjünk a mcdonaldsba inni. : ) gondoltam kérek egy mcvizet. de erről én sem gondoltam, hogy megoldja a problémát. ezért kinéztem egy nagy kockaházat, aminek az oldalán mindenféle logók, meg emblémák fénylettek, és az egyik sarkán feltűnően nagy volt a ki- és behaladó forgalom, szal bementem. pont egy boltnak vezetett neki a mozgólépcső, zsupsz gyorsan beslisszantam, mert vmit mondtak a hangosban, csak nem értek finnül, és azt hittem, hogy mindjárt bezár. találtam ásványvizet, de csak szénsavas volt. se csendes, se enyhe. viszont, rengeteg féle joghurt termékük volt! ilyen joghurt olyan joghurt, kicsi, nagy, színes, egyszínű, fehér, folyékony, kevésbé folyékony, tömlős, zacskós, vödrös, poharas, sokféle gyümölcsökkel, sokféle márkával, sokféle zsírtartalommal. és ezek is rákattantak a zsírszegény joghurtra. visszaértem az életmentő csomaggal, mint mitch buchannon. aztán gondoltuk akkor irány a kikötő felé, úgyis arra van a hostel is, amit sikerült találni. odérve láttuk, hogy egy piccikét drágább, mint ahogy hirdetve volt, és már nem is volt annyira kecsegtető, úgyhogy inkább a kikötőbe mentünk a kompra.

juci ráfeszült az egyik "varázsgömbre"

na itt aztán sokat kellett befelé menni.

a kikötő démona. ha nem vigyázol, téged is elvisz!

helsinki kikötője napnyugtakor

a kikötői daruk helsinkiben

a hősök

a terminálban találkoztunk magyarokkal! dejó érzés volt! szinte azonnal el is vették a kedvünket, amikor azt mondták, hogy nem biztos, hogy van még jegy… váááá! ezért gyorsan a pénztárhoz mentünk, és megvettük a jegyeinket, és megnyugodott mindenki. leültünk beszélgetni velük. mindketten kárpátaljaiak, margit régóta észtországban él, viktória pedig csak kijött hozzá látogatóba, amolyan nyaralás féleségre, és pont helsinkiben töltöttek egy napot. szóval elég jól kezdődött ez a megérkezősdi. tallinn felé a tengeren jótanácsokat kaptunk, ismerkedtünk, számot cseréltünk, hogy aztán tartsuk a kapcsolatot.

helsinki hátul, juccika elöl

beértünk tallinba két óra és némi alvás elteltével, de mire összeszedtük magunkat, addigra kiürült a komp. aztán lemásztunk, és a terminálban megpróbáltunk szállást keresni. itt is mindenhol van wifi. de jött a biztonsági munkatárs, és kitessékelt minket. érthető. szemben volt egy hostel, gondoltuk megnézzük. de hát fullon votak. miért ne? a cuccokat azért otthagyhattuk, hogy legalább a keresés közben ne kelljen magunkkal vinni. kb 200 méter után egy tábla, hogy szobák 16 eurótól! nna! nyomás. aztán rossz irányba kalauzoltam, de jucinak igaza lett, így oda találtunk, és bementünk. nagy volt a hangzavar, buli volt az alsó szinten, tök jó fiatal társaság, meg szesz, meg cigi, meg jókedv, meg színek, meg zene. félve megkérdeztük, hogy van e szabad szoba, aztán már a papírt nyomták az orrunk alá, hogy hol írjuk alá. 50 euró volt, végülis, nem olyan vészes. tök jó szoba, labirintus szerű folyosó rendszer, meg ilyenek. és még fürdőszoba is volt külön. kiugráltuk magunkat, aztán szunya. mert ekkor már majdnem hajnal 3 óra volt : D 11kor felkeltünk, aztán kijelentkeztünk, és visszamentünk a cuccainkért, de előbb még elugrottunk a G9ba, ahol a foglalt szállásunk van, hogy hamarabb jöttünk, de átvennénk a kulcsokat. ott elintéztük a papírokat, lacit is bebújtattuk, de még kérdéses, hogy neki mennyit kell majd fizetni. aztán akkor elmentünk a cuccokért, és bementünk boltba vásárolni, mert farkaséhesek voltunk. azt nem pontosan tudom, hogy laci, és juci, a két -ci végű mit vett, de én olajos nyers heringet. meg joghurtot, meg tejet. egész fincsi a tej itt. kicsit a tejszínre hasonlít az íze, szóval ilyen édeskés. a hering naggyon fincsi volt. meg vmi langaló szerű kenyérke, azis jó nagyon. sok itt a halkaja, bár nem annyi, mint amenyire számítottunk. meg nem is nemzeti étel náluk. meg még halpiac sincs. meg halászkikötő sincs. érdekes. talán ezt nem a fővárosban bonyolítják. tallinn különben nagyjából 400 ezer lelket számlál. az összes észt meg kb 1 millió 340 ezer, meg az apró. de ez se mind észt. ez sem nemzetország. nincs itt 1 millió észt. vallásuk meg nincs. legalábbis államilag. a szocializmus miatt, szóval azt hiszem ezt nem kell magyarul leírnom, hogy miért. bár úgy tűnik, hogy nálunk szabadabb volt mint itt. aztán a g9ben lepakoltunk. hétvége volt, hát nekiindultunk a városnak. jucus egyik szobatársa anna. aki budapestről érkezett. laci szobatársa egy német srác, aki tegnap kiköltözött, mert találtak albérletet. a mázlisták! de mi is találtunk csak nem egyszerű: 13-a előtt nem költözhetünk, mert még ott vannak, viszont pont 4 hónapra kiadó. szóval ez lenne az igazi, ha hamarabb költözhetnénk. de még egyezkedünk. asszem. és még a sulihoz is közel van. meg még rimi is van közel! álom...az én szobatársam meg egy angol srác, stephen. kicsit nehezen értem hogy mit beszél, liverpooli tájszólással mondja, némi leeds-i ferdüléssel. és elég magának való. tegnap lett egy másik szobatársam is, ő meg litvániából. nem utazott sokat. de ő is magának való, és még érthetetlenebbül beszél angolul, mint stephen. persze, lehet, hogy én vagyok a béna. sőt. ez biztos. de mivel nem túl kommunikatívak, és egyfolytában  bele vannak esve a gépbe, nem nagyon tudok velük mit kezdeni. próbáltam beszélgetéseket kezdeményezni, de néhány egész mondat után csak aham, meg no, meg yes válaszok jönnek. lehet , hogy nem kérdezni kellene őket? néha feszélyezve érzem magam, mert olyan zavart a csend. zenét se mernek berakni, meg semmi. csak kattyingatnak. hát ez van. úgy se vagyok sokat a szobában, mert elég gáz ez a g9. a régi rk majdnem jobb volt! pedig… és nem is olcsó! mert az rk legalább az volt.

hogy megy az idő… már szerda van…

hétfőn elmentünk suliba, elkísértük annát. ő az urbanisztikai tanszékre ment. végighallgattuk amit neki mondtak. volt pár hasznos számunkra is. aztán átjöttünk a belsőépítészekhez, ezt is mindnéztük. ja ez ám az új szó: mindnéz. biztos mindenki ismeri a letöltős meg filmnézős portálokról az buta hirdetéseket: jött neked egy üzenet! nyisad ki gyorsan! ugye? na a legújabb: mindnézd! ezek napról napra butábbak : D de legalább vicces. aztán körbe is jártunk, de elég üres még minden. mint az első hét. itt is ugyanolyan. senki nem tud semmit, senki nem jön be, a tanárok is elmaradoznak… úgy látszik, mégis rokon népek vagyunk!  lacinak próbáltuk elintézni, hogy felvegyék. sétáltunk, este margitékkal egy kocsmában találkoztunk, aztán kimentünk a strandra! merthogy azis van… éjjel volt ,jó hideg, és közvil nélküli sötét. nagyon klassz volt. szegény laci hajnal 4 ig a portfolióját csinálta, hogy legyen mit mutatnia. kedden aztán már tevékenykedtünk is. meglátogattuk az első előadásunkat. nem volt túl jó, de talán beleszokom, aztán jó lesz. aztán kimentünk a tengerhez ebédelni. persze nem kell mondanom, hogy útba ejtettünk egy rimi-t.

lacival kimetünk az ukrán piacra. az elég kemény hely. észtországban nem túl népszerű a vasúti közlekedés, sem a fuvarozás, így a vasútállomás sem a legjobb hely. és kevés helyre van sínpálya. ez talán bemutatja, hogy az említett piac milyen színvonalú, hogyha még azt a nem csekély információt megosztom, hogy a vasútállomás mögött foglal helyet. bementünk, mert kemények vagyunk. bár csirkék között még nem imádkoztam, de horvát sziklán már igen. benn aztán kevés észt felirat, és kevés észt szó. körbejártunk, egész jó áron volt zöldség, gyümölcs, gagyi ruhák minden mennyiségben. egy egyik oldalon végigértünk, és a húsos részlegnél találtuk magunkat. na az vmi hihetetlen volt! öcsém… képzeld el, hogy benn melegebb van, mint kinnt. és ott árulják a húsokat. roppant mennyiségű hús volt, meg a régi ruszki hűtőgépek ciripelése, mintha sáska hadak húzták volna az életük árán. és az a szag… igazi rohadó hús. olyan édeskés, tudod. váááá. na nemsokat voltunk ott. megnéztünk egy bútorost, ilyen használt bútorok, lakásberendezés, elektromos gépek sütők, ilyesmi. na ők se észtül beszéltek, azt hozzá kell tenni, meg azt, hogy nem is foglalkoztak velünk. aztán körbementünk. na a másik oldalon kacatosok voltak, ott aztán nézegettünk rendesen. volt ott minden. de telefon érdekelte a lászló urat leginkább, így a másik oldalról is bementünk az épületbe, mert felfedeztem egy mobiltelefonid feliratot, és megnéztük. bent, fent volt egy eldugott zug, benn ült egy fickó. voltak nála mindenféle telefonok, de főleg néhány éves modellek. kinéztünk egy ős nokiát, és kértük, hogy mutassa meg, de angolul nem nagyon tudott az ipse, így mutogatással megoldottuk a dolgot, mert mi pedig sem észtül, sem oroszul, sem ukránul nem tudunk. bár észtül lehet, hogy ő sem : D. 150 korona volt, próbáltunk alkudni, de nem engedett. végülis jó vétel volt, kártyafüggetlen, és működik is. nekem is nagyon megtetszett. úgyis kéne még egy telefont venni, mert most vettünk már feltöltő kártyás tele2 sim-et, és így mindig cserélgetni kell a telefonomban. az időt meg persze mindig elfelejti  ez a butus. aztán este megint jót kajoltunk a rimiben : ) az egy egész jó bolthálózat. élelmiszer. és mint a sparban, van meleg kaja is, elég olcsón. de majd megkérdezek itt valakit, hogy hol ,és mit szoktak enni, mert eddig sztem furcsa dolgokat ettünk. ha nekünk, meg a gyomrunknak nem is volt az, az észteknek biztosan. margitot kérdeztük, de ő azt mondta, hogy ő magyarosan főz, szal nem tudja… azt hiszem ennyi most elég. majd írok egy design bejegyzést is, mert már érdemes lenne. jókis csomagolásokat gyűjtök, meg épület képeket. hát ezek öcsém másképp gondolkodnak, úgyhogy össze kell szedni magunkat! üdv.

 kabát, táska, mérleg, rendszeresítve. pálinka, méz beszerezve. kell egy papucs. a mai nap abból áll, hogy ötpercenként be, majd kipakolok a táskából jobb elrendezést keresve, és mérlegre pakolva, hogy hol is tartunk. volt közben egy karnevál, a szombathelyi Történelmi Témaparkban zajlott az események lényege: egy csomó legio-s csatázott, színházi előadások, csupa klassz dolog; kultúra, vásár, édességek, sülthúsillat, fazekasok, fafaragók, szűcsök, kovácsok, ijászok, csomó gyerekprogram, mutatványosok, zenészek, és koncertek. persze mindemellé akadt szőlőlé is, az erjesztett fajta, és rengeteg féle. de a városnak végre van témaparkja! hurrááá!! tessék örülni kedves olvasó! de mi az a témapark? hányféle témapark van? mit is jelent egy történelmi témapark? én ezt nem igazán tudom pedig már több, mint tíz perc gondolkodási időt szenteltem rá, bár az is igaz, hogy a multkor leírtam, nem vagyok okos, szóval lehet, hogy csak én nem tudok rájönni, hogy ez mit jelent. és főleg hogy vagy 8 ezer évig kibírtuk ilyen nélkül, akkor most csakazért is kellett, hogy megmutathassuk milyen szépeket tudunl csinálni, csináljunk témaparkot! Theme park. For what unit? for which case? várom a kommenteket...

de találtam egy érdekes képződményt is a vásári forgatag elől elbujtatva. egy barátom hívta fel rá a figyelmem, és így végülis meg is cáfoltam az előző mondatomat. (minek beszélek mindig összevissza? lehet, hogy inkább némasági fogadalmat kéne tennem...) itt a kép:

ez a nap a kérdéseké, és a talányoké. volt ugye egy témapark témakör, és most van egy építmény témakör. nyilvánvaló, hogy melléképület, és hogy valamiféle tároló funkciót lát el, legfeljebb garázs. de hogy hogy került rá 3 réteg tető, az kérdés. mindegyik gondosan kivitelezve, falra ülő szelemen, szarufák, fólia, tetőléc, cserép. aztán a cserépre megint szelemen, szarufák, fólia, tetőléc, cserép, és mégegyszer ugyanez. de milyen céllal?

lacival csináltunk vattacukrot. nagyon szép rikító kék volt! : )

 szombat éjjel 0049. ez már inkább vasárnap hajnal. de ez  most nem is olyan fontos. észtországba készülünk. hárman. egy lány és két fiú. egy lány és egy fiú nem tudom most hol vannak, de nem itt. én egyedül vagyok pillanatnyilag. az ég elég felhős, néha kacsintanak csak a csillagok, és egésznap esett, úgyhogy finom friss esős pázsitos kavics illat lopakodik be olykor a puha sötét szellővel az ablakomon. mindössze johnny (a laptopom: john lennon) búgása hallatszik, és az egyik öcsém horkolása a szomszéd szobából. egyszóval ideálisak a körülmények azt utazási feltételek kiderítéséhez. eddig három dolgot tudtam: hogy a repülőgép augusztus 28án turkuba indul budapestről.valójában ez némileg több, mint 3 információ, de akkor sem igazán elegendő. főleg úgy nem, hogy alig van 20 nap az indulásig, és még sosem repültem polgári repülőgéppel. gondolhatod, hogy elég izgatott kezdek lenni. eleddig nem nagyon foglalkoztatott a dolog, hiszen sok idő volt még, meg más gondokat is meg kellett oldani, de ezekre majd később térek ki. hanem, éles balkanyar után vissza a főútra. ahogy juci mondta (a lány a teamből) a wizz-air-nél foglalt jegyet. vagy laci (a másik fiú, nem én. ő juci barátja.)volt. a lényeg, hogy most felkerestem a cég honlapját (inkább nem linkelem be, mert elég bonyolult volt megtalálni, és szenvedj te is...) ahol is a hasznos információk menüpont alatt a poggyász-okra kattintva elég sok érdekes dolgot tudtam meg. kiderült például hogy a feladott poggyászok elég nagyok lehetnek, több mint egy köbméteresek, tömegük azonban nem haladhatja meg a 32 kg-ot. ez szerény véleményem szerint elég jó. én összesen nem akartam 32 kg cuccot vinni, aztán lehet, hogy az elképzelés túl óvatos, és simán összejön egy mosolygós 50 kiló, amit maximum kutyaszánnal tudnék megmozdítani.de ha nekem lenne 50 kila, mennyi lehet egy lánynak? mármint tudjuk hogy a lányoknak azért általában több mindenre van szükségük, vagy azt hiszik, hogy több minden kell nekik, mint amennyi valójában. (asszem most még így a legelején elijesztettem minden nőnemű olvasót Zongoristától Asztronautáig, de nem kell aggódni, ennél csak jobb lesz) szóval itt ez a bűvös 32 kg( amit  a honlapon kissé, köznyelvi tévedésen alapulva, egyszerűen csak súlynak neveznek, de akkor legyen nekik is igazuk) szal itt ez a bőséges 320 N (nyúton)(tudod, a súly mértékegysége. hátha valakinek nincs statika előadása andor úr vezényletével.) amit sokféleképpen kihasználhatok: beletehetem pl az AMIban kapott diplomakiadványokat, amik legalább fél tonnát nyomnak, de a kedves intézet igazgató úr, és timi olyan szívesen adták, hogy nem volt lelkem azt mondani, hogy: "Ááááá! erre biztos nem lesz szükség..." pedig nem. bár ekkor még nem gondoltam végig, hogy fűteni is kell valamivel, hiszen észtország pár lépéssel északabbra található, mint sopron, úgyhogy sejthetően kissé hosszabb, és parányival hidegebb lesz a tél. erről jut eszembe: kedden télikabátot kerestem szombathelyen. elég mókás volt: bementem egy ruházati boltba, mondtam a csajnak mi kell, erre kinevetett, én meg szakítottam. következőnek egy sportruházati és sportfelszerelés boltot szemeltem ki, ott azt mondta a polcokra pulóvereket pakoló lány, hogy: "Ááááá... majd egy hóóónap...!" gondoltam nekem az elég késő. bár megvásárolhatnám odakint is, hiszen mostanság még nem hiszem, hogy túlságosan alacsony lenne a hőmérséklet, azonban sosem tudhatom. de a sportboltból átmentem egy szabadidő, és túra áruházba, ahol az előbbihez hasonló választ kaptam a "Télikabát?" c kérdésre. kezdtem azt hinni, hogy ez a nap költöi kérdése lesz, és megválaszolatlan marad, ám ekkor egy belvárosi túraboltban érdeklődve találtam egész jókis kabátot, amire azonban nem bíztam volna az életem, így tovább álltam egy konkurens céghez. gondoltam, ha az egyikben van, akkor biztos a másikban is, és még milyen jó, hogy így gondoltam! itt aztán volt pár féle. bár a srác azt mondta, a java az el van pakolva, mert most nem épp a legkeresettebb árucikk... megnéztem, felpróbáltam, nagyon klassz! nagyjából kályhameleg. és mindent tud, amit elvárnék tőle. szóval eltettettem, mert 30%os engedménnyel 38 pénz az ára. és épp nem volt nálam ennyi. csávó azt mondta, oda teszi a pult fölé. aggódva azért megkérdeztem, hogy meg lesz-e még egy hét múlva? erre azt válaszolta, hogyha valaki bejön a boltba, és rábök, hogy neki ez a kabát kell, akkor odaadja neki, de semmilyen más esetben nem fog hozzá nyúlni, tekintve ,hogy augusztus eleje, és nyár közepe van. próbált vicces lenni, és az is volt. mondott még valami poént, de arra már nem emlékszem. ez a kabát is belefér 32kgba. nomeg én is beleférek 32 kgba, igaz két darabban. najó háromban, tegnap ugyanis ráállram egy nagyon szép mérlegre, ami 10től 100kg-ig mért, és 78at mutatott! öcsém, fogyni kell... ez nem tréfa... dagadt lettem. vagy okos, de az utóbbi kizárható. vagy pedig megvastagodott az arcomon a bőrzet. mostanában úgysem borotválkoztam. igaz nem is volt minek. bár azt hozzá kell tegyem, hogy néha azért lenyírom amolyan birkamódra az arcomról a legelőt. dzungelnek azért nem nevezném ,mert elég ritkás. szavannának azért nem, mert kissé barnás, és kevésbé szárazfűsárgás. sivatagnak azért nem, mert közel sem olyan sima. bár néha elég száraz, úgyhogy iszom is gyorsan egy kis friss, üde, klórfehér csapvizet. (23 másodperc szünet után) folyadééék! nna erről is van ám kitétel a poggyászban. a feladott poggyászban nem ajánlják a folyadék szállítását, és nem is vállalnak érte felelősséget, kézipoggyászban, viszont egyben legfeljebb 100ml űrtartalmú edényben szabad felvinni. namost az egy deciliter. hol találok egy deciliteres palackot?! talán vmi bébi eledel lehet ilyen, mást nem nagyon tudok így hirtelen kigondolni... ebből a decisből lehet több is, de be kell zacskózni, és a zacskót meg kell mutatni a kapunál. én jómagyarhoz híven szeretnék azért némi pálinkát vinni magammal, és egy aranyos kis két literecskére gondoltam, hogy azért tudjak kínálgatni is, ne csak nekünk legyen, és az azt jelentené, hogy 20 darab egy decis palackra kell szert tennem, amiket aztán bezacskózva lemeóz egy biztonsági ügyekért felelős kolléga, és jobb esetben kóstolóért felengedi. de ha én dolgoznék ott, akkor legalább két kis flaskát kérnék... viccelsz? ilyen jó pálinkából? már ha egyáltalán megengedi. ha nem, akkor tutira ott az orra előtt megiszom mind a két littyót. egy szerencsém van, hogy az indulás előtt 2 órával meg kell kezdeni a jegykezelést, így legrosszabb esetben is marad kb 105 percem két lityi pálinkát elszopogatni. az percenként körülbelül 2 cl-t jelentene. ettől szerintem nagyjából turkuig le sem kerülne az arcomról a papírzacskó...

azt hiszem ez kicsit most már több, mint három információnak tűnik, és így most elnapolom a további adatgyűjtést, hiszen aludni is kellene.