hát béla háttal nem kezdünk mondatot, úgyhogy gyorsan forduljál meg! igazából azzal akartam kezdeni, hogy hányféleképpen lehet elrontani egy mondatkezdést. ez sem az ahogy indtani akartam, csak folyton nyelvi butaságok halmaiba ütközöm, hiába próbálok választékosan, és értelmesen megfogalmazni egy mondatot, szüntelenül saját műveletlenségem kontinensének hosszú szakadékaihoz érek, ahonnan mindenféle tiltott szavak visszhangoznak, és folyton eszembe jut, hogy ha jól akarom kifejezni magam, és helyesen, érthetően, akkor bizony ne hallgassak az echora, ami valószínűbb, hogy a képzeletem szüleménye, mintsem valóságos jelenség, és talán emiatt titokzatosabb, és talán fenyegetőbbnek is érzem. tavaly már kitiltottuk az igazából, valójában, és társaik szavakat a szókészleteinkből, jelezvén számunkra és környezetünknek, hogy ezek a szavak bizonytalan emberek hétköznapjai, és a szavak maguk is furcsa mód hamisnak tűnnek. persze nem arról van szó, hogy csak 'hétvégékben' és 'ünnepnapokban' kell beszélni, a hétköznapi szavak nélkülözhetetlenek a hétköznapokban. és a hétvégéken is. talán még az ünnepnapokon is. kilépve a metafora erdőből: felpofoz a szürkeség, és azonnal mindenki közönséges, és majdnem banális szavakkal halmoz el, ezért szükséges lenne némi reform, talán tilalom is. (holott ez nem demokratikus, és nem is igazán vágyott) persze nem azt akarom, hogy sznobizmus legyen úrrá a köznyelvben, hiszen az értelmetlenül meghosszabbítaná a napi beszélgetéseket, és szintén értelmetlenül emelne látszólagosan magasabb szintre alantas témákat is. továbbá valószínűsíthetően, ezek a témák kifejthetetlenek lennének a prűd, elzárkózó, és fölényes szókinccsel.
hogy is jutottam ide? nem tudom...
