ma elutaztam paldiski-be. az egy kisváros, nem messze tallinntól, kb 60km, és az út egy óra, meg az apró. ezt azért tettem, mert urbanisztikából az a feladatunk, hogy csapatokat alkotva mérjük fel az észt közlekedés helyzetét, áru- és személyforgalom szempontjából. legalábbis én valami ilyesmit értettem. a helyzet az, hogy egyedül voltam, mert nem tudom milyen csapatok vannak, és azt sem, hogy hova férnék be, mert erről a csapatosdiról csak emailben értesültem, mivel ugye én később mentem át erre a kurzusra. vonattal indultam, mert a busz indulási helyét nem találtam meg, a vasútállomást meg azért nehéz eltéveszteni. jegyet akartam venni a pénztárban de a kedves hölgy lebeszélt róla, merthogy 4 perc múlva indul a vonat, és hogy kpért fönn is vehetek. nem akartam vele vitatkozni egy idegen országban egy harmadik nyelven, úgyhogy inkább felszálltam a vonatra. nem is volt semmi gond, a jegy meg baromi olcsó. 16 korona volt a 60 km. az olyan 250 ft. heló máv… akkor most mi van? a vonat nem volt túl szép, meg túl új sem, viszont majdnem réginek mondanám, és kissé lelakottnak. ennek ellenére nagy betűkkel fel volt írva minden belső ajtó mellé, hogy wifi hálózat elérhető. heló máv, mi? paldiski nem túl nagy. amit el tudok mondani róla, az az, hogy nem túl nagy. és különösebben nem is izgalmas. ennek megfelelően semmi izgalmas nem is történt velem ott.
számomra ez lett a nap fotója
valahogy megszerettem ezeket a darukat. talán mert otthon nincsenek?
egy elhagyott valami. kisgrandkanyon.
meg egy gát.
de lássuk csak, itt ez a tábla:
amikor felfogtam, hogy mik is azok rajta, akkor azonnal az indulási időket kerestem… én ugyanis nem akartam ilyen lyukacsos lenni. ennek is csak egy oka van: ha hazamegyek kilyuggatva, a kedves lakótársaim még vmi konyhai segédeszköznek néznek, és attól fogva mindig velem szűrnék le a spagetti tésztát…
de folytatom mással. mert van ám mit mesélni, nehogy azt hidd, hogy nincs, csak én vagyok lusta mindent leírni.
vasárnap, gondoltam kimegyek itt a helyi sportövezetbe, amit a tallinniak gondosan kialakítottak maguknak: a tengerpart mentén tallinntól keleti irányba egy hosszan elnyúló zöld sáv, kerékpárúttal, és járdával.
ide szoktak kijönni mozogni. futni, biciklizni, ilyesmi. mozogni. esetleg korcsolyázni. de mindenképp valami mozgással kapcsolatosat, mert nincs közel a belvároshoz, ezért mozogni kell felé. na de hogy lássad, hogy van még egypár szó a tarsolyomban, el kell mondanom, hogy nagyon meglepődtem, amikor egy kisebb csoportot láttam együtt, egy irányba kocogni. el is gondolkodtam, mondom vasárnap ez ilyen össznépi foglalatosság, hogy kora reggel 12 kor futnak? merthogy aznap sikerült végre 10 előtt felkelni, igaz csak pár perccel, de azért győzelem álomország ellen. 83:1. oda.tizenegy volt mire reggeli, zuhany, meg ruci is megvolt, és fél dél mire kijutottam a szállóból. nekivágtam hát a semmiképp sem nemes célú utamnak. és úton útfélen kocogók. ez már gyanús volt nekem is, és főleg az, hogy kétoldalt sárgamellényes gárdisták terelték a mozogni szándékozókat. nomeg a forgalom. sehol egy autó a főutcán. valami történt. igaz heller bácsi? bár ez se nem malevil sem a 22es csapdája és üvegfal mögött se vagyok*, de mindenképp kézzelfogható, és szemmel látható (semmiképp sem összekeverendő) változások következtek be a mindennapi helyi forgalmi rendszert totálisan átformálva.
ahogy haladtam kifelé egyre több, és egyre furább futókkal találkoztam, és útközben pedig sörsátrak hangfalakkal felszerelve igyekeztek felvidítani, és buzdítani a kocogókat. az első ilyen egy technosátor volt. atomkraftwerk tombolt a dobozokból. aztán jött egy rocksátor élő fellépőkkel, amikor arra jártam, épp a sweet child o’ mine c. a guns’n’rosesnak világhírnevet szerző dalt adták elő, de hogyis mondjam finoman, nem egészen világhírnév minőségben.
volt aztán töltősátor, mármint víztöltő, ahol a futók ihattak, meg volt energiasátor, meg rendőrség, meg las vegas, meg homok, meg tenger, meg nyalóka, meg napsütés, meg izzadságszag az nem, meg zöld fű, meg sok ember. én meg letelepedtem egy drum&bass sátor előtt olvasi.
hasravágtam magam a fűbe magyarmódra, és ünnepi drámendbézre olvastam a zabhegyező első öt fejezetét. egykis vasárnapi szieszta a tengerparton. mi kell még? mondjuk egy bazinagy remora koktél, meg egy jó csaj. esetleg egy lakás a közelben, talán egy autó, de egy éves villamosbérlet is jó, ha van mellé könyvtári tagság. vagy túl sok? na sebaj, már kimunkálás alatt van a következő ötéves terv. az első pontja, hogy ne tervezz előre semmit. nem tudom, hogy tudom-e majd teljesíteni ezeket a komoly kritériumokat, de megteszek minden tőlem telhetőt, vagy még többet. a második pontot már nem dolgoztam ki, mert ellentmondana az elsőnek.
hétfőn átköltöztünk ide a niine 6ba. jókis kecó. igazi partilakás. az első emeleten van egy kétszintes faházban, a miénk a középső lakás, és kétoldalt semmi szomszéd. mielőtt átcuccoltunk kétszer eljöttünk ide. egyszer körülnézni, egyszer meg fixálni a dolgokat, és megbeszélni néhány részletet. a lány, aki itt lakik rendes körülmények között a barátjával. a csávó művészpalánta, kb 28 éves és grafikázik, meg fest. mindenféle vicces dolgokkal vannak a falak megtűzdelve. a lány meg egy színházban dolgozik, de amikor először láttam, egyből gilingalang jutott eszembe róla a pán péterből. miután beszélgettem vele, egyre inkább gilingalang járt a fejemben, és hogy ez a lány egy igazi tündér, és a vége felé a hátát nézegettem, hogy nincs-e valami furcsa dudor a garbóján, ami az eldugott szárnya lehetne. az egész megjelenése tündérke, a frizurája, az arca, a szája, a fogai, a keze, a ruhája, minden. amikor átjöttünk a holmikkal, már a repülőgépen ültek, és mikor mi elmegyünk innen, még nem jönnek visszafelé. sajnálom, hogy soha többé nem találkozunk velük, mert hihhetetlenn jó fejek, és végtelenül aranyosak. a nappaliba érve felfedeztem, hogy egy nagy papír lóg a falon, ami addig láthatóan nem volt ott. valahogy mindig észreveszem az oda nem illő dolgokat. nem volt más, mint egy lista javaslatokkal, jótanácsokkal, tippekkel. a lány itthagyott egy csomó kártyát, amik mindenféle bérletek, meg kedvezményekre jogosító igazolványok, és mindegyiket leírta, hogy mire jó. a lakásról írtak pár okos dolgot, meg arról, hogy hol érdemes szórakozni tallinnban. egyszerűen majdnem elolvadtam, és azonnal szerelmes lettem a tündérbe. a konyhában mindenre ráírták hogy mi az amit elfogyaszthatunk, és mi az ami nem, persze azon kívül, ami nem egyértelmű, mint pl a két paradicsom, egy fél üveg piros pesto, egy fél üveg édes csiliszósz. nyilván megromlana 4 hónap alatt, szal egyértelmű, hogy ehetünk belőlük. ÉS! bár eddig nem írtam nagy betűket, mert nem szeretem őket túlságosan, és még a shift-et is lusta vagyok egyfolytában nyomogatni, szóval bocsi, ha zokon vetted, hogy a nevek, meg a tulajdonnevek is meg a mondatok is kisbetűvel kezdődnek, ez nem rossz szándékból van, csak azért, mert én írom. fontolgatom, hogy az ékezeteket is elhagyom, de akkor nehezebb lesz olvasni, és értelmezni. úgyhogy ez még várat magára. de akkor vissza. ÉS! van egy nagy üveg fehérkés sárgás kenhető állagú holmi a hűtőgép mellett a konyhapulton, amire ráírták magyarul, hogy méz. itt én még azon is elgondolkodtam, hogy az észtül vajon mi lehet. de megszagoltam, és tényleg méz, szóval ennyire tündériek! a lakás nagyon klassz, fatüzeléses. van mosógép, szép nagy konyha, ami egyszerre 3 emberpalántának azért nem elég, de ahhoz egy kicsivel nagyobb konyha is kevés lenne, úgyhogy majd beosztást csinálunk. na internet, lábas fürdőkád. heló mi? egy nagyon csúnya nappali bútorzat, de hát ez kötelező. tv, 30 csatorna, vagy mennyi, és van discovery. nem mintha sokat tévéztünk volna eddig, meg sokat akarnánk, de azért kíváncsiságból már megkukkantottuk az észt műsorokat. itt se jobb, mint otthon. van egy dvd lejátszó, ami nincs a tvhez kötve, mert a tv-n nincs hozzá bemeneti csatlakozó. szegényke már nem mai szerkezet. a kanapén ülök most, mellettem meg egy yukka. a tulaj is nagyon jó fej, már többször beszéltünk vele, segít fát szerezni, meg mondta, ha bármi van, nyugodtan szóljunk. igaz, ha ezt nem mondta volna, én akkor is nyugodtan szóltam volna neki.
van egykis szomorúság is a mai napra, laci ugyanis itt hagyott minket. hazament, és kissé csalódottnak tűnt. teljesen érthető, hiszen az egyetemen is volt egy kisebb félre értés, és munkát sem talált. pechre a lakás tulaja pont nemrég jött, hogy próbáljon meg két címet, amiket hozott, de sajnos laci már pärnuban volt. jó utat lacikoma, kár hogy elmentél.
eről jut eszembe, hogy tegnap idebenn evett minket a fene, és gondoltuk ez így nincs jól. és felfedeztünk egy bumerángot a nappalibútorzatba rejtve, amiről úgy gondoltuk, hogy tudunk mi neki jobb helyet! cipő, gatya, zokni fel, bár nem ilyen sorrendben, aztán irány a közeli focipálya, ami egy kőfal tövébe van bezsúfolva. a fal tetején meg valamiféle régi szovjet városi park széle látszódik szép nagy juhar, hárs, és platán fákkal, bár az utóbbiban nem vagyok biztos. nameg valami kökény féle töviskés bokor. a másik oldalon meg egy fasor, meg villamospálya, aztán meg nagyforgalmú út.a terepet mi ideálisnak ítéltük aerodinamikai tesztelésre, bár a szél kissé kavargott. fogtuk az igényesen lelakkozott fadarabot, aminek a közepén egy festett kenguru díszeleg, és eldobtuk. vagyis laci eldobta. repülésnek nem nevezném, amit végrehajtott az eszköz a levegőben. durr földbecsapódott. tettem egy próbát én is, hogy majd én megmutatom. elsőre nem akartam full erőből megdobni, hátha a világ végéig repül, így lazán engedtem el, aminek az lett a következménye, hogy kicsit billegett, aztán ugyanúgy beásta magát. remek. aztán nekiálltunk kísérletezni mindenféle trükkökkel, hogy legalább kanyarodásra bírjuk a szerszámot, mert a visszajövetelében egyre kevésbé bíztunk. tényleg mindent bevettünk. de semmi. aztán egyszer csak elkezdett kifelé kanyarodni! mondom most mivan! látnod kellett volna. igyekeztem rekonstruálni a hajítás mozdulatát, hátha levonhatok valamiféle következtetést, és még egyszer megpróbáltam ugyanúgy útnak indítani, de másodszorra teljesen váratlanul egyenes pályán pörgött, és lezuhant. érthetetlen. aztán laci küldött rá mégegyett, mint utóbb kiderült egy utolsót, mert a fegyver, vagy mi egyenesen a fel tetején lévő bokorba repült bármiféle kanyarodás nélkül. nahoppá. akkor kerüljük meg, és a park túloldaláról visszajővén keressük meg. persze. de nem két ilyen mulykó. másszunk fel! kb hat méter magas a kicsike, sportcipőben, kicsi fugákkal. többet asszem nem kell elmondanom. laci mászik, én lentről irányítok. majdnem felér a párkányig, merthogy azis van, de nem tud tovább menni. lemászik. kitaláltam, hogy van ott egy ajtó, meg egy monolit előtető hogy majd arra felmászva már majdnem félúton leszek, és neki is eredtem. fenn állok, keresem az utat felfelé, látom, laci irányít, de azonkívül, hogy elértem a párkányt mást nem nagyon tudtam csinálni. és még a vas is, amibe kapaszkodtam megindult kifelé. remek. na akkor vissza. mire lemásztam lacinyugalom már egy másik helyen próbálkozott, láthatóan több eredménnyel. kis súgás lentről, és fenn is van! szuper. akkor nézek én is valamit. találtam egy bíztató útvonalat, hát nekiestem. kb két perc elteltével már a bumerángot kerestem, szóval jó helyen másztam. meglett végül a bot, mert ezek után másnak nem nevezném. pali ha olvasod, majd küldök képet, aztán a petikével konzultáljátok meg. aztán hazaindultunk a parkon át. hazaérve azonban hátbavert minket a felismerés, hogy laci telefonja nem jó, az én egységem lemerült, itt állunk a ház előtt, és nincs kulcsunk. hát akkor marad a rómeó és júlia féle megoldás: az áttetsző homlokzati elemen mechanikai behatás által kiváltott audiojel keltése nagyszilárdságú szervetlen természetes anyaggal. sajnos eredménytelen, mert a csajok túl hangosan hallgattak zenét. így elmentünk a rimibe, és vásároltunk kaját, mert már marhára megéheztünk. látod az utolsó mondatrészt? csupa m betűs szó. jól tudok alliterálni, mi? vettünk rák csipszet, hal csipszet. apa ezt a részt meg neked ajánlom: sós, borsos főtt sertésfüle csíkok, pintes dobozos sör, ami elég jó féle, tartuban, az egyetemi városban főzik, olyan ott, mint nálunk a soproni az nyme-n. és a pint 0,568 liter. fel van rá írva. a malacfüle nagyon finom. van nekik valami olyasmi pékholmijuk mint a langaló, de egy kicsit más a tésztája. és lavas nak nevezik. és van nagy, kicsi, kerek, szilvamag alakú, és van ilyen nagyon vékonyra nyújtott, összehajtogatott, kiterítve kb 70cm átmérőjű kör nagyságú is. meg grillkolbász, meg rénszarvas, jávorszarvas, meg vaddisznó konzerv. bár ezekből még nem ettem, de ami késik nem múlik. az olajos hering az nagyon finom, a grillcsirke hasonló mint otthon, de a krumplipüré nem. a kaviár elég olcsó, de még csak egyszer ettem. van tejföl, de túró nincs. csak ricotta. tegnap abból csináltunk túrógombócot, amit azzal tettem még egyedibbé, hogy lime is került bele. egész jó volt, invitáltunk pár erasmusos emberkét, és megkóstolták. ízlett nekik. na mára sok lesz, igaz sokminden is történt az elmúlt pár napban, de ahogy felkérődzöm, majd még írok. na jóéjt!
*bocsánat, de sajnálatos tévedés történt a memóriámnak köszönhetően. a felsorolt regények: a 22-es csapdája, és valami történt joseph heller munkái, a malevil, és az üvegfal mögött pedig robert merle írásai. nagyon hasonló a nevük, bocsánat még egyszer a tévesztésért. a szerk.
